Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Ágoston Vilmos: Az új vizualitás és a kritika
bői vett elemek társításával a szabadság, szöveg-alapú alkotások nyelvi kötöttségét jelzik, akkor nem szabadulhat a nyelvbezárt irodalmi alkotások világától. Bujdosó Alpár szövegeiben is az elindító nyelvi alapstruktúra: a magyar nyelv. Az összes asz- szociációsor erre épül, innen bomlik ki és talán sakkal jobban kapcsolódik e nyelv- h'ez, mint a lineáris szövegtípus, amelyik több-kevesebb sikerrel átültethető más nyelvi rendszerbe is, de ez szinte lefordíthatatlan. Csak magyarul indulnak el az asszociációk, mint ahogy a hivatkozási élmény-szintje is ide kapcsolódik: Erzsébet híd, Körút és az ötvenes évek ellentmondásos, művészeten kívüli kategóriarendszerét ellentétező viszonyulása. Bujdosó Alpár szövege tehát egyszerre több határ- helyzet felé közelít, de megmarad a középúton. Visszatérve a labirintus jelzésszerű világához, ez a szövegtípus tovább gazdagodhat a primér élményszint bővülésével és a kevésbé allegorikus, áttételesebb vizuális élménnyel. Ennek ellenére a kísérlet eredménye: bebizonyosodott, hogy az ötvenes években el/kisajátított, pro- fanizált arisztotelészi művészet-megközelítések kora lejárt. 5. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy egészen más vizuális-fogalmi alkotó lehetőségei vannak a párizsi Magyar Műhely szerzőinek, akik már 1984 óta áttértek a fényszedésre és ofszetnyomásra, vagy Szkárosi Endrének, aki Budapesten és Olaszországban is bemutatkozhat a közönségnek, mint a magányosan élő Cselényi Bélának Kolozsváron, vagy a fűtetlen szobádon éhező, petróleumlámpánál teát melegítő, ugyancsak avantgarde költőnek, Sütő Istvánnak Marosvásárhelyen. Ezzel nem arra akarok figyelmeztetni, hogy ismét művészeten kívüli szempontok alapján reális teljesítményei fölött értékeljünk bizonyos alkotásokat, vagy kisebbítsük mások értékeit — Nagy Pál, Papp Tibor, Bujdosó Alpár, valamint a Műhely köré csoportosuló gárda legjobbjainak művei valóban kiemelkedő alkotások, és a párizsi Magyar Műhely nemcsak Kassák lapjaihoz méltó, hanem az egykori Nyugathoz is — viszont érdekes, hogy a századforduló felé haladva egyre távolabb került a század elején nyomorgó Kassák szociális problematikával vívódó, állandóan új alkotó közösséget szervező avantgarde élménye a mai, végletesen polarizálódott, modern technikát felhasználó mikroközösségeknek és a magány szférájába visszamenekülő, belsővé kényszerülő avantgarde-nak eltérő alkotásvilága. A két avantgarde élmény találkozásának reményével idézem Cselényi Béla sorait: egy rövid európai a-t kérnék köszönöm három négy 235
