Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Ambrus Lajos: Eldorádó (regényrészlet)

varon, hegyen játszó ifjoncoknak gyöngének, tehetetlennek és kiszolgáltatottaknak lennünk---------------------------------------------------------------------------------N

yár eleje volt, akikor még a proclamatiók híre is alig érkezett hozzánk — előtte vagyunk a teljes és totalis felfordulásnak; — Szirmon érkezik a fenyők alá és tarisnyájából egy közönséges európai görényt halászott elő. Apám, Gyulay Domonkos — de génére Kaplony — szögmértéke, logariltbmiája, pausa, pennája és számsorai mögött ül, Némedi lelkészt esperesi gyűlésre szólítja a kötelesség, így az agyonvert emlőst kikunyeráljuk Szimiontól, hogy Némedi lelkészék fásszinjében kezdetét vehesse az immár professzionista productio. Noha az erős koronaszőrzetű vörösessárga dög pofáját, furcsán hasított szemeit igyekeztem a lehető legkevesebb pillantásra méltatni, Némedi lelkész legkisebb fia rögtön rámparancsolt, hogy a testet fordítsam hátára és kellő határozottsággal tartsam, amíg bonokésével a hasbőrt a szegycsont végétől a végbélnyílásig felnyitja. És ekkor ért benüüket az első, egyben legkínosabb kellemetlenség: Némedi lelkész legkisebb fia járatlan lévén a nyúzásban, legfeljebb a hüllők büdös, de veszélytelen preparálásában tündökölt, ahogy az éles' késsel felmetszette a görény vékony hasfalát, megsértette a mögöttük húzódó beleket, így aztán elviselhetetlenül bűzös és elviselhetetlenül szennyes lé folyt az ujjiainkra: a csuszamlós, takonyszerű, véres nedveket némi tanácstalanság után ugyan fűrészporral felhintettük, a rosszullét annyira elfogott, hogy hányni kezdtem. Némedi lelkész legkisebb fia torokköszörülve folytatta; rongy után szalajtott, s mire visszaértem, a bőr körömmel való lefejtésével mesterkedett: a hátulsó végtagokat, nem törődve az átható bűzzel, nyákos, iszamos kezeivel kitolta a bőrből, a lábakat térdízületben átvágta, majd a derék és medencetájékát választotta le a bőrtől. És ekkor kérdeztem másodszor: „Most mi a fenét csináljunk?” Ugyanis már jól látszott a dög zsírtól, vértől, izommaradványoktól vörös és sikamlós húsa, de hiába próbálta Némedi lelkész legkisebb fia hüvelyk- és mutatóujjainak körmével a test hátsó részét a farokcsigolyák faroktőből való kihúzásával szabaddá tenni, megsértette a farok saját inait, így a dög teste az erőteljes húzás ellenére se mozdult; az egészet tulajdonképpen átkozott hosszú farka tartotta. „Elvágom!” sziszegte dühösen Némedi lelkész legkisebb fia és elmetszette a görény farkcsontját; a maradék benneragadt a faroktőben. Egy pillanatra, ekkor, a délutáni operatio során tán először, úgy látszott, az elvégzendő műtét az apró malheur ellenére a siker reménységével kecsegtet, a kérdés most ez volt: hogyan tudjulk lefejteni a bőrt az állat fejéről? „Nyugalom!” bíztatott Némedi lelkész legkisebb fia és körmeivel egészen az elülső végtagokig bontotta ki a testet, majd átvágta a könyökizületefcet; — közben a felsértett belekből szivárgó lucskos lé elviselhetetlen bűzt árasztott, egyben szinte elviselhetetlen látványt nyújtott. A fültő átvágása után megálltunk: a munka a legfinomabb szakaszához érkezett; a szem, az orr és a száj környékének lefejtéséhez. Any- nyit tudtunk, hogy itt már minden mozdulatnak egyszerinek és ezért megisrpételhetetlenül pontosnak kell lennie ahhoz, hogy tisztességes nyú- zatot mutassunk be Szimionnak; a szemhéj, a szájszél, orrkörnyék bőrét feltűnően könnyű átvágni, de ugyanolyan könnyű megsérteni a vékony koponyacsontofcat is. A kifordított, szőrével befelé néző bőrt egyenletesen és a kés mozgásához szabott sebességgel, óvatosan húztam, amíg Némedi lelkész legkisebb fia egyre nyírta a feszülő izmokat — aztán egyszerre, zsupsz, kezemben maradt az állat koszos, vértől csöpögő bőre, Némedi lel198