Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Kovács István: Aleko Konsztantinov: Hihetetlen történetek egy mai bolgárról, Zaharia Stancu: Sirató
KOVÁCS ISTVÁN Aleko Konsztantinov: Hihetetlen történetek egy mai bolgárról Nemcsak az elhunyt írók, hanem az elolvasott művek számára is elkerülhetetlen a múló időben lobogó tisztítótűz. Csak rajta át juthatni a maradandóságba, a halhatatlanságba. E tisztítótűz az író (költő) halála nyomán előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező csend. Kicsoda hullik ki láthatatlan háromszögein át végérvényesen, s ki támad fel rövidebb-hosszabb idő után? Szólhatnánk kitüntetett, ünnepelt írókról, költőkről, akiket jelenünkben nyelt el az idő. Tapintatlanság lenne nevüket sorolni. Beszélhetünk olyanokról, akik jelenünkben keltek életre, mint Dsida Jenő vagy Hamvas Béla. Ha nem is csalhatatlan, de eligazító jelzés, hogy egy-egy rövidebb-hosszabb lélegzetű írást illetően mire, miért és meddig emlékezünk. Persze, a rossz könyv is sokáig képes kísérteni, de értékítéletünket nem csapja be. A semleges, a dilettantizmus határsávjában tenyésző művecskék sorsa a legszomorúbb. Szövegük megjegyezhetőségének rendkívül rövid a felezési ideje, így meg se tapadhatnak agyunkon, s a bosszankodás élményétől is megfosztanak bennünket. Aleko Konsztantinov történetei könnyen befogadóra találnak, a szó igazi értelmében. Egyszerűen azért, mert a bolgár írónak Baj Ganjóban sikerült egy tértől és időtől független hőst teremtenie, aki mindamellett nagyonis körülhatárolható térben és időben létező egyéniség. Egyénisége bugrisságában rejlik. Bugrissága nem korlátolt ostobaságot jelent, hanem a helyzettől függően — alpári dörzsöltséget, számító kivagyiságot, esetleg — szükség szerint — haszonleső kegyetlenséget is. A sor folytatható. Ez azt is jelzi, hogy Baj Ganjo alakja, szellemisége nem csak a múlt század Bulgáriájához kötődik ... Napjainkban is van belőle elég. Ki-ki elősorolhatja a maga Baj Ganjóit, akik, noha magyarul beszélnek, ügyeskedésben és tahóságban vígan versenyre kelhetnek a Konsztantinov által megrajzolt példaképükkel. Olyannyira, hogy esetenként hajlamos azt hinni az ember; Baj Ganjók viszik előre a világot... Baj Ganjo nekivág Európának jelenti be az író történetei első csokrának díszszalagján. Az alcímben monoton ismétlődő név — Baj Ganjo utazik, Baj Ganjo az Operában, Baj Ganjo a fürdőben, Ban Ganjo Drezdában, Baj Ganjo a prágai vásáron, Baj Ganjo Svájcban — megannyi más névvel helyettesíthető. A könyv második részében Konsztantinov kora bolgár társadalmának politikai kultúráját, s az államhatalom politikai gyakorlatát mutatja be. (Mert Baj Ganjo, ha érdeke úgy kívánta — már pedig a bajganjók érdeke mindig úgy kívánja — aktívan és gyümölcsözően politizált is.) Bravúros a Baj Ganjo és a korteshadjárat című elbeszélésben a választási csalás megszervezésének és lebonyolításának ábrázolása. (Ilyen csalás fosztotta meg a képviselőségtől egyébként magát Aleko Konsztantinovol is 1894-ben.) A választási visszaéléseket megelevenítő sorain ma is átsüt az indulat: „. . . Gocsoolu és Docsoolu (. ..) elragadtatással szemlélik e harminc akasztófára való kétes alak lusta ébredését, kikre ma az a feladat vár, hogy ijesszék és kergessék a népet, hogy félelemben és rettegésben tartsák a választás helyét, s így elérjék, hogy az amúgyis rémült bolgár lemondjon jogáról, melynek alig is van tudatában, hogy az állam igazgatásában szabad akaratát érvényesítse. így csevegnek egymással Gocsoolu és Docsoolu, miközben e harminc szörnyű marconát nézik, e fölpuffadt, elék- telenített, guvadó szemű, sebektől tarkálló, összevagdalt latrokat, széles övüket, övükben a késeket, a vadságot arcukon, a gonosztevők görcsös mozdulatait, nézik őket ketten, s már előre élvezik a választási győzelem kéjes gyönyörűségét.” Aleko Konsztantinov tolla oly hatásos fegyvernek bizonyult, hogy a hatalom — mintegy önvédelemből — jobbnak látta őt meggyilkoltatni. A merénylet nem sikerült teljesen. Az 1897-ben, harmincnégy éves korában agyonlőtt Konsztantinov lassan már 125. születésnapját fogja ünnepelni. Remélhetőleg túléli a bajganjókat. (Európa, 1983.) 191
