Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Újhold 86/1

megjelenési fóruma volt. Mándy Iván, Pilinszky János és Rába György segítségével Lengyel Balázs szerkesztette. Mint azt a főszerkesztő Babits után című beköszöntőjéből megtudhatjuk, eredeti célja a babitsi életmű által megvalósított teljességnek a visszaszerzése, annak az egészre tekintő szemléletnek, melyet a második és harmadik nemzedék eltékozolt, a körülmények összejátszása miatt aprópénzre váltott. Mint azt a folyóirat rövid és hányatott sorsa mutatja, az időpont, a történelmi helyzet a látszat ellenére sem kedvezett az új orgánum megjelentetésének. Hiába írta Komlós Aladár, visszás módon épp az Üjholdban, hogy a negyedik Nugat-nemzedék szerencsésnek mondhatja magát, mert nyílt úton haladhat a Parnasszus felé, hisz elődei kihaltak mellőle — alkotópályájuk első felvirágzása idején heves irodalompolitikai támadások céltáblájává váltak, melyek végül a folyóirat megszüntetéséhez vezettek. Hiába úszták meg e fiatalok életük legnagyobb borzalmát, a világháborút, épp ők, akiknél egyetlen nemzedék sem veszített többet, nemcsak életet, de fiatalságot és hitet is, ők lettek az új korszak fekete bárányai. Ha újraolvassuk ezt az évkönyv vastagságú kötetet, melyben az Űjhold 7 vékony száma lapul, tanulságos, de ma már érthetetlen, vérre és becsületre menő csatározások füstje csapja meg orrunkat. A folyóirat sorsa az egyenes gerincű kiállástól a lassan meghajló derekú belenyugvásig, megnyugvásig ível alá. A mai olvasó számára egyszerűen felfoghatatlan miért vetett olyan brutálisan véget a folyóirat életének a fordulat éve. Hisz mai szemmel világosan látjuk, semmi „károsat” nem jelentettek ők a magyar irodalomra és kultúrára. Fiatalságuk szörnyű emlékeinek feldolgozására törekvő, jószándékú, filozófiájuk szerint — nem csodálható — kiábrándult ifjak keresgélésének nyomait őrzik a nyomtatott lapok. Nemcsak az egyéni, a csak rájuk jellemző hang próbálgatása ez, hanem szellemi, lelki otthonkeresés a külvilággal együtt rommá lőtt kultúra birodalmában.

„De az ember... még ha azonos is, ugyanaz-e negyven év után? Tudja-e ott folytatni, ahol elkezdte?” Ezekkel az önvizsgáló kérdésekkel indítják újra 40 év után szerkesztői: Lengyel Balázs, Lakatos István és Nemes Nagy Ágnes az Űjholdat. Jól látják tehát, nem lehet ott folytatniuk ahol egykor abbahagyták. Az állandóság azonban megvan, hisz maguk bár bizonyára sokat változtak, céljaik alig: ugyanazért vették magukra a szerkesztést, mint egykor, „mondjuk így, egy látomásért, távoli célért, hogy milyen legyen a szellemi élet s benne elsősorban az irodalom.” Nem egy stíluseszményt kergetnek tehát tűzön-vízen át, saját munkáik propagálására sem törekednek, sem valami régmúlt, jobb-hogy-elmúlt feltámasztására, hanem az irodalom, a szellemi élet igényes formálására. Nem egyes műveket akarnak megjelentetni, hanem kereteket akarnak teremteni, melyek méltóképp prezentálhatják mások műveit is.

Nehéz helyzetben van a kritikaíró egy ilyen jellegű antológia bemutatásakor. Nemcsak az irodalomtörténeti nagyságrend okoz ugyanis gondot (hogyan ítélhető meg valami a mából, amiről megjelenése pillanatában látszik, hogy jelentősége túlmutat a pillanaton), hanem az írásművek sokfélesége, a népes és különböző irányban tájékozódó szerzőgárda is. A magunk számára a következő megoldást választjuk: végigtekintve a könyvben szereplő művek katalógusán a kiemelkedő darabok pilléreire építve megpróbáljuk az antológia szerkezeti ívét felvázolni, majd az említett, részben elemzett művek, jelenségek alapján kísérlünk meg a könyv egészére vonatkozó kijelentéseket megfogalmazni.

Ez a kereken ötszáz lapos kötet három nagyobb egységre tagolódik: legnagyobb terjedelemben szépirodalmi alkotásokat: verseket, novellákat, dráma- és regényrészletet közöl, ezután irodalmi és egyéb tanulmányokat, végezetül az Üjhold történetére vonatkozó visszapillantásokat és a XX. századi magyar kultúrtörténetre vonatkozó dokumentumokat tartalmaz, E világosan és elkülöníthetően tagolt, a mai folyóirat és antológiaszerkesztési gyakorlatban meglehetősen ritka szerkezet vezeti a recenzenst is véleménye kifejtésében.

Gyakran emlegetett megállapítás, hogy mai epikánk erősebb a líránál és a drámánál. Ez a súlyarány jól érzékelhető az Űjhold szépirodalmi anyagán is. Nemcsak szövegmennyiségét tekintve, de minőségében is elnyomja az epika a lírát. Arról van

187