Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Pomogáts Béla: Szerény válasz az üldözött avantgarde ügyében
POMOGÁTS BÉLA Szerény válasz az üldözött avantgarde ügyében Minthogy egyike vagyok az avantgarde ama „elkülönítőinek” és ^megbélyegzőinek”, akiket Papp Tibor a folyóirat októberi számában megjelöl, két szerény megjegyzése szeretnék fűzni az olvasottakhoz. Papp gúnyorosan hivatkozik arra, hogy A nyugati magyar irodalom 1945 után című könyv három szerzőjének, azaz Béládi Miklósnak, Rónay Lászlónak és nekem hivatalból tárgyilagosnak kellett volna lennünk, minthogy egy akadémiai kutatóintézet munkatársai vagyunk. Ennek ellenére olyan kiadókkal szemben, mint az Anonymus, az Auróra, a Griff, az Occidental Press, a Püski-Corvin és az Úfitárs, mellőztük az egyetlen avantgarde kiadót: a Magyar Műhelyt. Nos, valóban nem soroltuk fel a Műhely valamennyi kiadványát, néhányat azonban, igaz, valamivel későbbi helyen (a 267. lapon) megemlítettünk. Különben a többi kiadó esetében is csak néhány kiadványra hivatkozunk. Papp Tibor szövegéből azonban egyértelműen az olvasható ki, mintha a Magyar Műhely tevékenységét háttérbe szorítottuk volna. Arról ugyanis mélyen hallgat, hogy a könyv egészében milyen szerepét tölt be az az avantgarde csoportosulás, amelynek nevében panaszkodik. De nézzük csupán az elemi tényeket. Könyvünkben az Anonymus 5, az Aurora 16, a Griff 3, az Occidental Press 6, a Püski-Corvin 11, az Ütitárs 5 sort kapott, ez összesen 46 sor. A Magyar Műhelyt mint folyóiratot 57, mint kiadót 9 és mint irodalmi csoportosulást 368 sor, összesen 434 sor tárgyalja. Vajon Papp Tibor miért hallgat arról, hogy könyvünk a Műhelyt ilyen megtisztelő elbánásban részesítette? Nyilván azért, mert akikor kevésbé lennének hatásosak azok az érvek, amelyekkel az avantgarde diszkriminációját szeretné bizonyítani. És még valamit. Almi a szóban forgó könyvben a kiadóról, a folyóiratokról és külön a Magyar Műhelyről olvasható, az az időközben elhunyt Béládi Miklós munkája. Az sem titok, hogy Béládinak igen nagy, mondhatnám döntő szerepe volt abban, hogy a Magyar Műhely szerkesztői a hazai irodalomban szerepet kapjanak. (Csak zárójelben említem meg, hogy másik „szálláscsinálójuk” én voltam.) Nem tartom tisztességesnek, még akkor sem, ha valaki hivatásos fenegyerek, hogy megalapozatlanul és indokolatlanul a tudósi becsületébe gázoljon egy haldttnak, aki évtizedeken keresztül a támogatója és jótevője volt. 1247
