Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 12. szám - Krasznahorkai László: A hírnök (regényrészlet)

térné „még ma!” hazaköltözik szűkössé vált albérletéből, s ruháit — leleplezve így éveken át tartó, titkos akcióikat a „patyolatosdival” — vele máris oclaküldi, hiszen az egy pillanatig nem lehetett kétséges, hogy idős barátja egészségi állapotára nézve mindez mekkora veszéllyel járna most, arra az amúgy is túlérzéfceny emberre, -akin, ha felesége nevét -csak kimondták előtte, mindjárt ideges -remegés vett erőt. Fölmérni tehát legalább olyan könnyű volt, hogy a beteg barát és férj gyógyulásáért s kedvező munkakörülményeiért eddig megtett közös erőfeszítéseikre milyen végzetes csapást mérne, ha szándékát Észtemé valóra váltaná, mint amilyen nehéz lett volna néki megakadályozni ezt, ezért -aztán szinte megváltásnak érezte, mikor az asszony — miután mellékesen beszámolt neki valami új mozgalomról, -meg hogy a város népe ennek elnöki posztjára megfelelőnek csak és kizárólag Eszter Györgyöt tartja — megemlítette még: egy ilyen megtisztelő és jelentőségteljes kinevezésről lévén szó, ő lenne a legboldogabb s a legbüszkébb feleség, ha az elvállalná a megbízatást (amivel természetesen, fűzte hozzá halkan, az is együtt- járna, hogy elhalasztja a költözködést, mert hisz Esztert akkor az övénél jóval nagyobb horderejű munkájában jelenlétével megzavarni a világ minden kincséért se lenne képes), csakhogy ő, Észtemé, jegyezte meg lemondó hangsúllyal, ellentétben Pflaumnéval, -aki szerint az egész ügyet, úgy, -ahogy van, azonnal Valuska kezébe kell tenni, és biztos a siker, ^csakhogy én — ismételte meg s emelte föl a hangját a vendég — férjem gyöngécske egészségi állapotát és visszahúzódó természetét ismerve ezt erősen kétlem”. Fölfogva hát, hogy pontosan miről is van szó, Valuska azt sem tudta, minek örüljön jobban: annak-e, hogy édesanyja minden eddigi, számára nem is egészen érthető neheztelés ellenére egy ilyen bonyolult helyzet megoldásában (és: „Azonnal!”) a fiára gondol, vagy annak a csodálatra méltó áldozatkészségnek, amellyel Észtemé — jellemének ezzel az újbóli megnyilatkozásával — teljesen elkápráztatta őt. Annyi azonban bizonyos, hogy mindezektől aztán úgy tűzbe jött s akkor-a lelkesedéssel ugrott föl s bizonygatta látogatójának ide-oda szaladgálva a szobában, hogy „az ügyet vállalja, és minden tőle telhetőt megtesz a sikerért”, ami még az egyébként örökké komoly és szigorú tekintetű asszonyt is egy rövid, ám őszinte nevetésre bírta. Ez -a nevetés azonban még nem jelentett egyet az azonnali beleegyezéssel, így hát a vendég csak hosszas vita és unszolás után fogadta el Valuska -ajánlatát, s akkor i-s csak annyiban, hogy bár néhány követhetetlenül homályos mondatban kifejtette neki „a mozgalomra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat” és egy darab papírra felírta ugyan „azon személyek névsorát, akikkel a munkát és agi- tációt a jövendő elnökinek már ma délután el kell kezdenie”, bőrönd és a hozzá tartozó üzenet dolgában hajthatatlannak bizonyult — olyannyira, hogy mikor kilépve végül a Harrer-ház kapuján elindultak a Dürer -utcán a déli óra ellenére semmit sem enyhülő fagyban, s ő beszámolt az asszonynak a Kossuth téren látott rendkívüli attrakcióról, az teljes közömbösséget tanúsítva a [hallottak iránt, csak a ibőr-öndről és költözködése részleteiről beszélt, s még a Jókai utca sarkán is, ahol el kellett váljanak, csupán azt ismételgette, -hogy amennyiben Valuska délután négyig nem érkezik meg hozzá férje egyértelmű válaszával, úgy ő, Észtemé, eredeti terveinek megfelelően, kénytelen lesz „már mai vacsoráját is a báró Weinckheim Béla sugárúton elfogyasztani”. Ezzel sarkon fordult, s már ment is, hogy — mint búcsúzásképpen megjegyezte — „sürgető -dolgai után nézzen”, Valuska pedig, egyik kezében a „patyolatos bőrönddel”, a másikban a cédulával, vagy egy teljes per1236