Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
GRENDEL LAJOS Szakítások Egyszer régen (még nem voltunk házasok), Ildi megkérdezte tőlem: mondd, Ákos, mért gyűlöl engem annyira az apád, és mért ellenzi, hogy együtt járjunk, s akkor .én azt mondtam: jó, hát legyen, kerítsünk sort egyszer egy intellektuális poszt-ooitusra is, csak meg ne bánd! A mi családunk, mondtam, valamikor az újkor hajnalán, de talán mégis egy kicsit később, felemelkedett a történelmi osztályba, na nem túl magasra, csak úgy egy /kicsit, míg ti nem emelkedtetek föl, ellenben, meg kell adni, szorgalmasan dolgoztatok ránk, amíg mi, ihaj-tyuihaij, kizsákmányoltunk benneteket, mert nekünk is kellett valamiből élnünk, ez az igazság. Történelmi osztályba, ámult-bámult Ildi, mi az hogy történelmi osztály? Történelmi osztály, mondtam, ihát az nagyon egyszerű, hát akik a történelmet csinálták ezen vagy azon az oldalon, például, teszem' azt, egyik ősöm, Szemere Béla labanc generális bevett egy várat, felköttetett néhány ,parasztot ás kézművest, hogy meglegyen a fegyelem meg a tekintély, sarcot vetett ki a városra, amely a vár bevételével a fennhatósága alá került, aztán ivott, dőzsölt, csajozott, szüzeket erőszakolt meg, szóval szolgálta a császárt a képességei szerint, mígnem egy napon megjelent a vár kapujában fivére, Szemere Lajos kuruc generális az ő derék kurucaival, s hatalmas buzogányával háromszor megdöngette a nehéz tölgyfa kaput, de olyan rettenetes erővel, hogy a vár minden ablaka kirepült, s csetepaté kezdődött, mint annyiszor a történelem során, s nagyon sok piros vér folyt le a csatornába, kuruc vér és labanc vér, de labanc vér valamivel több, s Szemere Béla generális az öccse, 'Szemere Lajos generális fogságába esett. Hát most mit csináljak veled, gaz áruló, rázta a buzogányát Szemere Lajos generális, azt hiszem, levágom a füledet, aztán levágom az /orrodat, aztán a Habsburg Anna Mária Vilma Izabella Leontina Amália nevű kancám farlkához köttetlek, s végighurcollak az országon, te császár tyúkszeme, galambszar, jégverés, kiszáradt hordó! Monyodat veszem, karóba húzatlak, gályára küldetek, ha kijutunk az Adriára, csak nie a testvérem lennél! Hát így beszélgettek, mint két jó testvér, akik közül az egyik süket, a másik pedig néma, tegyen a büntetésed, hogy nagyságos fejedelmet fogod szolgálni holtodiglan. Hát így lett Szemere Bélából jó kuruc generális, esküdt ellensége császárnak, labancnak, németnek, s éltek volna jó itestvérségben Szemere Lajos és Szemere (Béla, ha a szerencsecsillag ki nem huny a nagyságos fejedelem /sátra felett, /ha be nem borul az ég meg miegymás, s Szemere Lajos generálist meg nem kísértik császári aranytallérok, s árulásra nem vetemedik, miként Qcskay, a lator. De utolérte a számonkérés őt is, s akkor Szemere Béla, immár dicső és fejedelemhű generális, vitéz, dalia és trónfosztó gerjedt éktelen haragra, kitépöm a nyelvedet, fődet veszöm, ordította a itömlöc fenekén /sínylődő öccse fülébe, megállj, kutya, forduljon a szerencse csillaga ismét csak felénk! De mivel annak fordulása késik, s úgy látszik, késni fog még egy darabig, s a nagyságos fejedelem, szegény, árulókkal van kömyülvéve, ajánlom, tartsunk össze, és dissziRészlet egy készülő regényből. 1209
