Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Tandori Dezső: Álomhatár és más elbeszélések
a mozdulattól, mutatom, ahogy a cinke lebukva húz el mellettem, ahogy a szotyolás- búzás zacskóba belebuktatom az egykor tormás poharat, ahogy ezt három hete csinálom,. ez a semmi könnyű kis mozdulat „elkezdi” (ki) a gyerekkorom óta gyakran kicsavart, ráadásul gépelő és basszusokat szintetizáló kezemet, a hüvelykujjnál van tehát a fájás, és a legsúlyosabb (a legsúlyosabb, ezt kellene most idemásolnom) gyógyszereket tettem rá, s milyen érdekes, mire jó egy ilyen kéz: pl. gépelésere is, csak a magkeverék meregetésóre nem lesz egészen jó, és jó arra, hogy Szpéró rajta üljön, a forróbb, lüktetőbb kézen forró és lüktető madárlábával, és lábat tisztítson (magának csupán) és körmöt (magának és nekem), erre a legalkalmasabb egy ilyen kéz; amikor tegnapelőtt ezt tisztáztam, azaz először próbáltam tisztázni, mert a folytatást egyre elrontottam (most néhány szép névelő növényt rajzolok ide, ne annyira a zökkenők érződjenek, de a szépség, az ötlet világa is szerephez jusson, s mit jav., mintegy ennyivel fejezzem ki csak, hogy az etetés szentségét szentségelésbe foglaltam az előző változatban, majd közlök itt is talán még töredék részleteket abból, s az írás végén erre lesz utalva! még az áll ott, s marad is, miért törölném, hogy az ember akkor inkább már ne változtasson, van, ahogy van az írás), és most: Ök kerültek ide, egyetlen nappal karácsony előtt, miután a cinke végigröpködte útjait, és elkezdtem játszani neki egy olyan álomhatárosat a szintetizátoron, hosszú lecsengéssel, sziszegve indul a hang (ahogy én pl. tegnap itt még a nyavalygós, kimelegedett, kalapba-, sálbaizzasztós decemberi időt szidtam, ahogy., jav., szidtam, ahogy kifejtettem: önmagam ellenére csinálom az egészet, ott rohadna meg, a legszívesebben csak és csak zsebretett kézzel járnék, de ha már olykor hétfőn és szombaton, vagy vasárnap és csütörtökön, vagy szerdán, kedden és pénteken szívesen csinálom, az etetést kint a viszavett nagy terepen, hát muszáj a többi napokon is, mert ha valamiben az ember nem hisz, azt tegye csak nagyon hűen és konzisztensen, s hogy így voltam a munkával is, talán, persze, „talán”, de ez maga volt a nyavalyás december-idő, amit írtam, és a kézfájós északán, jav., éjszakán átálmodódott abba, 113
