Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 12. szám - Mészöly Miklós: A párbeszéd elé (Huszonhárom év, Lábjegyzet a dialógushoz) (esszék)

kamas zk or ómig majd’ minden nyaramat, töltöttem, s ahová ma is gyakran visz- szajárok. Könyve egy sereg kérdést mozgatott meg bennem. Többek közt a Tudósításhoz hasonló kor- és kórképek, helyzetfelmérések igazságáról, — hogy mennyire lehetnek igazak? (Csák Mélytengeri áramlására, gondolok még, a legfrissebbek közül.) Miit kendőz el a ma tahióján — estleg akaratlanul is — az író jövőt kereső önfeledtsége? Vagy az alkati bizalmatlanság? Vagy a lektori óvatosság .. . ? Sok a buktató.

Bennem summaképpen az szűrődött le (közhely), hogy a parasztkérdés pszicho-szociológiája — éppen a soronkövetkező akciók ésszerűsítése és erkölcse érdekében — csak a megtörténitek alapos és független kritikájából építhető fel. De amiről kevéssé esik szó, illetőleg a következményeiről: hogy az elmélet elsősorban a kapitalista magántulajdonból kiindulva számoltatta fel — bár csak részlegesen, de mégis döntően — a magántulaj dönt. Ahogy én láttam és tapasztaltam, az értelmiség számára ez — a sok egyéni tragédia és megkesere- dés ellenére is — nagy általánosságban múló megrendülés volt. És nem végzetes veszteség. Amit tudott, általában az volt a fontos magántulajdona. S az a jég hátán is tudás; és előbb vagy utóbb, de hasznosítható. Valahogy csak lesz; s lett is. A szellemi-lelki magántulajdon megóvására pedig — főképp, ha igény is van rá — mindig marad lehetőség. Gedanken sind zollfrei. Hogy ugyanez elmondható-e az egész polgárságról? Annyi biztos, hogy a gazdasági és egyéb intézkedésék általában olyan edzettségire szorították rá, ami a veszteségek ellenére is jót >tett neki. Főképp abban a vonatkozásiban, hogy korszerűbb öntudatú polgársággá tette: a társadalmi egyenlőség gondolatát, ha megkésve is, de magába szívta. Más kérdés, hogy pl. a munkaerkölcse fejlődött-e — vagy éppen leromlott? S már nem lesz olyan egyértelmű a válasz sem itt, sem ott. Az általános összkép az, ami nem túlságosan megnyugtató, sem a téeszekben, sem la gyárakban, sem a hivatalokban. Az okok? Oda térnék visz- sza, ahonnét kiindultam: a magántulajdonhoz és a parasztsághoz. Egy olyan pszi'ChoHSZooiológiai motívumot lehet itt tetten érni, lami iazt hiszem, az egész •társadalmat közérzeti-erkölcsi válságon vitte keresztül. S aminek a feloldása nemcsak az időn múlik, — hanem a helyesbítésen. (Torzult a nemzeti jellem és karakter, mondjuk a reformkorihoz képest? Ritka és kivételes nekirugaszkodásainkról sem feledkezve meg, — igennel szavaznék. De ennek nem utolsó sorban az az oka, hogy ’67-tőil kezdve a :„pszeudo-konszolliidáaió” laingyosvizében ringatóztunk: az időben bíztunk és nem a cselekvő helyesbítésben. Mért lenne ennek más a lélektani következménye tegnap, mint ma?)

Röviden összefogva a fenti bonyolult kérdést: a földtulajdon felszámolása — különösen a lebonyolításnak pszichológiai motívumokat elhanyagoló és sértő; az új státusba való beleszokáshoz, örömhöz időt alig hagyó merev és elméleti menetelessége (az egyén állami megajándékozásától a föld közösségi kisajátításáig) — éppen azt a szám szerint is legnagyobb tömeget rázkódtatta meg érzékenyen, amelyik a földért a legtöbbet szenvedett. Ment ha nem a mai gazda gürcölte meg, amije volt, akkor az apja, a nagyapja vagy a dédapja. A kulák-kérdésnek van olyan oldala is, ami a paraszti csáládközösségek pozitív hagyományaira, a tervezés fegyelmére és tapasztadtságára, a nemzedékek során belső kötelességgé vált erkölcsre, munka-erkölcsre hívhatta volna fel joggal a figyelmet. (A nincstelenek pszicho-szociológiája ennél sokkal szomorúbb — és egyszerűbb.) Égy biztos: parasztok viszonylag ritkán -kaptak érdemeik jutalmául Bécsből földet. .. Azonkívül a parasztság viszonya a földhöz sokkal inkább „biológiai” és „organikus” volt, mint mondjuk jogi. És csak egyedül

1196