Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Szabó Lőrinc: kiadatlan naplójegyzetei
de az eddigi szereplők eltűntek, de az a nő a fán felhajtja a szoknyáját kezét lehlenyújtja mindig egy-egy piros tulipánbimbót szakít le láthatatlan itulipánbokrok tetejéről és a bimbókat alul magába tömi én nézem minden mozdulatától jobban és jobban fáradok, pedig semmi nemi élvezetem nincs. A baloldali piros asztal mellől főikéi egy másik ismeretlen nő jobbra megy a fa alá és így szól hozzám: — Én megmentelek! ... Szavára az ismeretlen szerető eltűnik, helyén a fán C úr ül, egyszerre mellékerülök én is, ölembe veszem, szembefordítva magammal, ő elől kigombol, simogat, erősödő nemi izgalmat érzek, magát is kigombolja, magábahúz, — Én nem vagyok homoszexuális hajlamú, súgom neki, a többiek néznek, természetesnek találják, amit csinálunk, érzem a férfi csupasz testét, mozgok, de nem tudok bélehatolni, nem undorodom, mintha csak próbának, tudományos kísérletnek tekinteném tettünket, érzem, hogy az agyam és lelkem jéghideg, testem azonban nem tudja kizárni magából a gyönyört, de mégsem sikerül, ő is próbál belémjönni, hiába, és szétválunk, — Nekünk nem lehet — mondjuk egyszerre egymásnak, az egész kép lassan hullámzani kezd, a szürkeség elolvad, valahonnan hullámtestű, hullámpuhaságú lány-testek úsznak elő, alig lehet egyiket megkülönböztetni a másiktól összevissza rózsaszínű a világ: most veszem észre, hogy eddig reggeli szürkület volt piros és arany tűz izzik át valami tengerfenókszerű táj légnemű, légszerű víztömegein, nagyon jól érzem magamat, hullámok simogatnak vagy sok-sok nő, összevissza át tudok úszni rajtuk puhaság édes melegség a fény folyton erősödik egész testemet csókolják a nők nagyon jól érzem -magamat még mindig, de komoly vagyok, csaknem szomorú, teljesen -csöndes, szótlan, nem mozdulok csak a víz ringat egy rettenetes-forró csók vesz a szájába némán dübörgő vörösség -kimondhatatlanul élesen izzani kezd, szemem megsiketül, fülem megvakul, mégis -látok és hallak, csókolnak a fehértestű hullámok, egyszerre a nők is lángpirosakká válnak, még látom, hogy EGYSZERRE MINDEN OLDALRÓL VAKÍTÓ TŰZBEN FÖLKEL A NAP, s a legforróbb, legizzóbb lángolás egy pillanat alatt nyomtalanul, -a testi kielégülés megadása nélkül eltűnik. Nyugodtan, tisztán, hűvösen alszom tovább. Érzem a hűvösséget és érzem, hogy alszom. 1103
