Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Marsall László: Az első fakanál, Hephaistos kanala, Kanalak szótalan pincérek, A magába húzódó kanál (versek)
MARSALL LÁSZLÓ Az első fakanál Amikor kifaragtatott az első fakanál, a levegőben lebegett és édes volt az íze, édes! Egy ölni akaró ember nyelve megnyalogatta, és attól fogva íze, mint az ürömé, és földalatti szélben reszketve-támolyogva csak áll csak áll a drótkerítés mellett, mint utcasarkon az öregedő szajhák, megbámulva, roskatagon, pipaszár lábon, megbámulva és púposán. Vörösen rotyogó kráter-tóba merültem „annak nevezik majd, — magamat, nyeles serpenyőt, már amikor kihűlnék.” De újra alám tüzel az öreg földtani fazekak fűtője, és világra hozom a legfölségesebb halászlét! Belemerülve a piros végtelenségbe, és halszeleteket is hozok! Etetem én az emberi állatokat, míg örökre be nem áll a pofájuk. A kanalak jeleknek álcázzák magukat, de szótalan pincérek is. Valahányuikat külön-külön egy-egy kéz irányít. Dolguk csupán: átadni szájaknak az ízek üzenetét. A mosogató víz, a .szárító kisemmizi őket szerepükből, emlékeikből is, mint roham idején a katonákat. Nem mondhatja egyike a másikának: 103 Hephaistos kanala Kanalak szótalan pincérek
