Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Monoszlóy Dezső: Vadlegelő csillag (novella)

oroszlánok nem legelnek, jelentette ki határozottan. Van valami innivalód? Volt. Konyakot ittunk, valószínűleg ettől éreztem úgy, nem is a csillárom, hanem annak a különös nevű csillagnak a tüze világít. Gondolatban magamra öltöttem Andrej herceg gálauniformisát és meg akartam csókolni Natasát. Durván ellökött magától. Csak nem akarsz erőszakoskodni! kiáltotta. Nem, mondtam, még sohase erőszakoskodtam nővel, ebben a lakásban biztonságban erezheted magad. Tétován mérlegelt, én addigra egy tőle meglehetősen távol eső karos- székben ültem. Valahogy úgy figyelt, mintha arra akarna rájönni, ki a bolondabb kettőnk közül. Aztán macskaügyességgel hozzám lendült, fogalmam se volt, mire készül, leránaigálta nadrágomat és elém térdelt. El akartam tolni a fejét, de akkor már különös erővel körülfont a kéj. Ezt hol tanultad, dadogtam elbódulva, bambán. Sehol, most csináltam először. Az első férjem is aikarta, de nem tudott rávenni. Több férjed ás volt? Volt is, van is, sajnos, tette hozzá. Egyiket se szeretted? Egyiket se, nem volt rajtuk semmi szeretnivaló. Szeretkeztünk és ittunk. Hajnal felé elmesélte, hogy ötéves kora óta árva, szülei autószerencsétlenség áldozatai lettek, idegenek fogadták örökbe. Már világos nappal volt, amikor lekísértem. Még sohase volt ilyen férfivel dolgom, lelkendezett a lépcsőházban. Tudod hányszor élveztem el? A fülembe súgta. Nem értettem, miért titkolódzik. A kapuban vadul átölelt. A férjem most agyonver. Hát .akkor ne is menjél haza. Nem, .azt nem lehet. Most haza kell mennem, de úgyis elválok tőle. Szomorú vagy, hogy elmegyek? Bólintottam. Ne légy szomorú. EgyJtét órát alszom és azután felhívlak. Jobban szeretlek, mint az életemet. Ahogy visszaértem a lakásba, szokásból kitártam az ablakokat, de gyorsan becsuktam, nehogy kipárologjon az illata. Pedig nem is ehhez kötődtem, belső bizsergés töltött el, mintha távoli csillag sugárzásába kerültem volna. A hívására vártam, s ha csengett a telefon, azonnal rohantam, azt hittem ő jelentkezik. Aztán ahogy teltek a napok, az újságokat kezdtem böngészni, hátha valami szörnyű hírre akadok: szerelmi dráma, féltékeny férj megölte a feleségét. Ezzel sem jutottam semmire. Címét, telefonszámát nem ismertem, nem tudtam, hol keressem. Három hét múlva jelentkezett. Annyira fel voltam indulva, alig tudtam kifejezni magam. Mi történt veled, miért csak most, már azt hittem ... Mit hittél? Beteg voltam, helyesebben most is beteg vagyok. Alighanem tüdőrák. Ne bolondozz, egyáltalán nem bolondozom, halálosan komoly. Megint nem találtam a kellő szavakat. Meg vagy lepve, mi? Van egy tüdőszakorvos barátom, ő majd megvizsgál. Ha gondolod, bár valószínűleg semmi értelme. Gyorsan lediktáltam a címet és a telefonszámot. Ígérd meg, hogy elmész, most azonnal. De nem oda ment, félóra múlva nálam csengetett. Meg se várta, hogy a szobába érjünk, az előszobában kezdett vetkőztet- ni. Egyáltalán nem látszott betegnek, még szenvedélyesebb volt, mint az első éjszaka. Képzeld, a férjem meg akart erőszakolni, de nem hagytam magam. És egy taxisofőr is. Egy taxisofőr? Most mit bámulsz? És még ki? Más nem, de én úgyis már csak veled fogok lefeküdni. Vedd tudomásul, gyereket akarok tőled, az is lehet, hogy máris állapotos vagyok. És a tüdőrák? Te mindent túlságosan komolyan veszel. Nem kell olyan komolyan venni, amit egy nő mond. Hála isten, sóhajtottam, te aztán alaposan meg tudod ijeszteni az embert. Azért ahhoz a hogyishívják orvosbarátodhoz elmegyek, talán már holnap, rendel délelőtt? Rendel. Jó, utána fölhívlak. Ezzel búcsúzott. A nagy sietségben ismét elfelejtettem elkérni a címét, s mivel vezetéknevét sem közölte, a telefonkönyvből se tudtam kikeresni. Ezúttal egy hónapig nem adott hírt magáról, két információba kellett kapaszkodnom, ezek se tőle származtak, de vele voltak kapcsolatban. Nálam járt új menyasszonyod, újságolta tüdőgyó1092