Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Otar Csiladze: Cate cifra cipője (történelmi dráma) (Manana Szaladze fordítása)
a kutyát. Egész héten félrebeszélt. Segítség, veszett kutya követ! — kiabálta. CATE Veszett kutya?! Szólj a férjednek! Nem lesz nehéz megfojtania, ő még egy oroszlánnal is megbirkózik. (A szolgához) Tartsd jól azt a tükröt! Mi van, mind megvesztetek? MANINA (csalódott, reszkető hangon) Bottal kergette el. .. Miattam ... Hiszen együtt nevelkedtünk, apám ... Mindig együtt játszottunk ... CATE Egy órája próbálom felvenni ezt a cipőt. Hallatlan dolog! Hová tűnt el Bakur? Édesanyád hol van? MANINA Apám?! CATE Tessék? Nekem szóltál? Hideg vízben kellett volna beáztatnom a lábam, biztos vagyok abban, hogy a melegtől dagadt meg ennyire, (bejön Partaz) Hol voltál eddig? Ne gyere nekem semmi rosszal! Ugye béke van az országomban? PARTAZ Országról nem tudok, de a palotában nagy felfordulás van. CATE (próbálja a cipőt felhúzni) Ez semmi. A palotában ez a szokás. Mégis mi történt? PARTAZ Maruta visszatért. CATE (hosszú szünet után, suttogva) Maruta? Melyik Maruta? PARTAZ (keményen, közben Maninát figyeli) Maruta az, akit te kergettél el az országból. Lipar fia. CATE (megdermedve, mintha fejbe verték volna) De hiszen Lipart mi megbüntettük. Ugye megbüntettük? PARTAZ Igen, Lipar megfelelő büntetést kapott a hazaárulás miatt. Forró kátrányt öntöttek a szájába... Fiát pedig, Marutát, apja bűnössége miatt te kergetted el és most visszajött. CATE (idegesen) Hogy-hogy visszajött? Mit keres itt? Ki engedte vissza? Hiszen én azt a parancsot adtam, hogy ... PARTAZ Igen királyom. Te parancsot adtál, Maruta pedig visszajött. Arany- csatos övön hordja a római harcosok kardját. Olyan szép ifjú lett belőle, hogy az asszonyok le nem veszik róla a szemüket. Magas, jól megtermett. Szakasztott édesapja. Büszkén, kicsit oldalt tartja a fejét... CATE (ordít) Nem akarom látni! Ide be ne engedjétek! Vegyétek el a kardját! Bakur! Bakur! Ide! Gyorsan! (ijedten a trón mögé rejtőzik. Manina hátrálva a falnak ütközik) Mondjátok neki, hogy nem vagyok itthon! Elmentem ... Elutaztam ... A túlvilágra ... A fenébe .. Zárjátok be az ajtókat... Ne engedjétek be .. .Mindjárt rosszul leszek ... Partaz, hol vagy? PARTAZ Mi van veled? Hova rejtőzöl? Nyugodj meg! Azt hittem, örülni fogsz neki. Te pedig . .. szégyelld magad! CATE (térden állva) Te is őt pártolod, Partaz? Tőled nem vártam volna. Tőlem mit akarsz, nekem mi közöm hozzá! Én csak azt teszem, amit a nép követel, kötelességem szerint cselekszem. Segíts rajtam, Partaz. (Átöleli a térdét) Arra a jó apukámra esküdtetlek ... Nincs mit elvenni tőlem, a fejem is üres... Egyetlen vagyonom ez a cipő. (melléhez szorítja a félcipőt) Ne vedd el ezt tőlem, Partaz, könyörgöm, te úgysem veheted hasznát... Mit akartok tőlem, kérlek? PARTAZ Kelj fel, "zégysld magad! Hogy viselkedsz?! Manina itt van. (Próbálja felsegíteni a királyt. Cate nem engedelmeskedik. A trón lábába kapaszkodik.) CATE Nem, Partaz, ne vegyétek el tőlem ezt a trónt, nem igazi. Magam sem vagyok igazi, engem is úgy találtak ki, mint ezt a trónt, valamiből összezagy- váltak, csupán különböző rohadt gyökereknek kivonata vagyok én ... Olyan edénybe öntenek, amilyenbe akarnak. Ne légy irigy rám, Partaz! Apám lelkére esketlek, segíts, ne engedd be ide Marutát. Ez a hely az enyém. Én másutt nem tudok élni, valóban, hidd el... Gyáva vagyok. Ezt a cipőt is azért veszem fel, mert gyáva vagyok, ezért is hívnak királynak. Te okos vagy Partaz, olyan bölcs meg okos, mint egy Isten. Téged végtelenül szeretett az apám, nagyon tisztelt... Te neveltél fel minket is ... PARTAZ Mondom, hogy kelj fel. Saját gyermekedet sem sajnálod? CATE Nem tudom ... Hogy gondolod, mi lett volna belőlem, ha magam is a többiekhez hasonlóan élek? Eddigre már a csontjaim sem maradtak volna épen. Én egy senki vagyok, Partaz. Még arra sem voltam képes, hogy valaha a hadseregünk elé álljak. De ha nevezetesen, az apám iránti tiszteletből, valaki meg is bízott volna ezzel, akkor is egyenesen egy fa ágára akasztottak volna fel a gyá1038
