Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Otar Csiladze: Cate cifra cipője (történelmi dráma) (Manana Szaladze fordítása)

nehezek, mint maga a vér. Az embei aki nem képes felemészteni saját szen­vedélyeit, pusztulásra ítéltetett. MANINA Tudom Partaz, tudom, hogy én érem el az öregkort, de olyan büdös sem leszek a felemésztett szenvedélyek­től, mint te vagy. Te úgy bűzlesz Par­taz, mint a .. . PARTAZ Mint a felbolygatott sír, amelyből a rothadó hulla bűze száll ki. Igazad van, Manina. Ráncaimba az ez­redévek pora ette bele magát, a felöl­tőmet a molyok meg az egerek rágták szét, a hosszú utakon a lábamhoz ürülék, meg sár ragadt hozzá, fülem és szemem pedig az örök igazságtól dugult el... Életem során több változáson estem át, de még élek, mert nekem nem szabad meghalnom. Rám szükség van és lesz addig, amíg ezen a földön a gyöngeség meg az erőszak, a gonoszság meg a jó­ság, az igazság meg a hazugság, az ál­dozat meg a hóhér létezik. Én úgy bűz­lök, mint a régesrégi tárgyak, és kép­zeld el, ez a szag a legemberibb. A leg­jobb és legigazibb tárgyak mind így bűzlenek, és jaj annak, akit ez a szag idegesít. Az embernek nem szabad érez­nie saját szagát. MANINA Mondd meg nekem Partaz, mennyit tanultál te az élettől? Egyálta­lán mennyit kell tanulnia az embernek, hogy olyan bölcs legyen, mint a magad­fajták ? PARTAZ Tanulni örökké lehet, király­nőm, az öregségig. MANINA Szegény Manina, öreg Mani­na, halott Manina ... Hallgass, az Isten szerelmére! Nem bírom tovább hallgat­ni! CATE Az igazat megvallva, nekünk sem ártana egy kis pihenés (nyújtózik, ásít). Hirtelen rettenetes álmosság fogott el. Emiatt van, minden emiatt van! (lábá- bával próbálja meglökni a tükröt) Ta­karodj innét! PARTAZ Igazad van, királynőm, ez ef­fajta beszéd valóban fárasztó lehet szá­modra. Teneked most csak zenét és köl­tészetet kell hallgatnod. Nézd, a .költőnk le nem veszi szemét rólad. Türelmetlen, arra vár, hogy meghallgasd őt (Mindket­ten a költő felé néznek. A költő aláza­tosan bólint. Partaz a Maninától kapott virágot forgatja a kezében, majd kezeit megszagolja). A költészet a legjobb szó­rakozási lehetőség. Ne légy könyörtelen a költővel szemben, különben ő is ugyan­úgy elhervad, mint ez a kis virág. (Partaz távozik. Manina most a költőt nézi. Az mégegyszer bólint. Manina ar­cán lassan elterül a mosoly. A felbátoro­dott költő Manina ruhaszegélyét csókol­gatja.) KÖLTÖ Istennő . . . MANINA (nevetve) Ne légy bánatos, kedves poéta, ez nem neked való. Bár a király haragja meg a költő bánata egyformán múlandó, de akkor is kicsit eltúlzod a dolgokat, a kelleténél többre tartasz igényt. De nem baj, másoknál is megesik. Holnap a királyunk tízszeresen bőkezűbb lesz veled szemben és egy­szerre elfelejted ezeket a kellemetlensé­geket, mintha mi sem történt volna. A te szavaidat kihasználva, poétám, az élet tenger: dagály után az apály következik. KÖLTÖ Igenis. És én úgy élek a ten­gerben, mint az a hal, amelyről minden­ki elfeledkezett... Magányos vagyok és szótlan. MANINA (szünet után, magában) A sze­gény hal bennakadt a tengeri növények­ben, vergődik, de hiába, kicsi, ezüstszí­nű szárnyai vannak, nem tud kiszaba­dulni, olyanok ezek a szárnyak, mintha fejszével levágták volna. Na tessék, most jön egy nagyobb, még éhesebb hal, és az szegény Maninát lenyeli. KÖLTÖ (mosolyogva) Nem Maninát, a halat, — Istennő. MANINA Ö, ez már mindegy. Mit sem számít, (szünet után, szigorúan) Nekem miért nem írod a verseket? Nem tetszem neked? KÖLTÖ Mert te egészen más vagy, nem hasonlítasz a többiekre, őszintén szólva, engem is bosszant, hogy nem írok ró­lad, hiszen magad vagy a költészet. De ha heszembe jutsz, minden összezavaro­dik bennem, az egész világ a fejemre dől. A tárgyak eredeti arcukat kapják és kénytelen vagyok mindent újra megta­nulni: járni, beszélni... teljesen új nyel­ven, nemlétező nyelven kezdek beszélni. És .ezért van, hogy olykor-olykor az em­berek nem értenek engem, fogalmuk sincs, mit beszélek nekik. Látod, elárul­tam neked a gyöngeségeimet, de bízom abban, hogy a titok közöttünk marad. Egy költő meg egy szép lány között min­dig jöhet szóba egy kis titok. A költészet 1033

Next

/
Thumbnails
Contents