Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Mai grúz költők versei (Ágh István, Babirák Hajnalka, Baka István, Tandori Dezső, Tóth Bálint, Veress Miklós fordításai)
Emlékszel-e álmodó álmaim kölyök-idejére, nem valósultak meg azok soha. De talán kellek még a tócsáiknak, harkályoknak . . . Ne hívj fel, anyám, anyám, ne hívj fel!.. . Hogy költő tegyek, te takartad, anyám. Költővé te £zülitéi engem, ó, ha todnád, milyen nehéz azzá válni, amire megszülettél, almáért világra jöttél. Emlékszel-e verseim első idejére, amikor neked írtam az ablakunkban vöröslő hold alatt? De mégse hidd, hogy megkönnyebbült fiad! Hiszen nem verset akartam én, de valamit, ami ■mindenkinek békét és reményt hoz, amivel bosszút állhat az ember az életén·, föJitámaszthatja az elveszejtetteket, elapaszthatja a sírást. . . Ne hívj fel, anyám, anyám, ne hívj fel! . . . Azért írok, mert versemre éhezik a papír, — láttál-e, mondd, valaha valakit gyanakodni egy mosópor-reklámra ? Amit és csinálok, az a gyanús . .. Ne hívj fel, .anyám, anyám, ne hívj fel! . . . Kevés már nekem, hogy minden idegem fáj és pőre, azt kívánom, málijon le rólam a bőröm, hadd érezzem meg a világ minden csöpp baját, minden füvét, minden szempilla rezdülését. . . Ne hívj fed, anyám, anyám, ne hívj fel!.. . Hát nem a versek emésztik el a költőt? Minek neki már a gyilkos kéz, az irigy sápkór? Falatonként falják föl versed 999
