Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Mai grúz költők versei (Ágh István, Babirák Hajnalka, Baka István, Tandori Dezső, Tóth Bálint, Veress Miklós fordításai)
Én meg magamban, s mint márciusban szemerkél, fájok, fázom, nád vágyom! Régi irkámban megint /mint hajdan oleandenek isznak a nyárból! . . . Ha függöny rezzen, rebben a lélek, és az árnyék a tükörrel szemben üldögél, jár s kel, gömyed/ten lépked púpja csengői nehezékével. . . Bújok kialudt kályhám fűzéhez, hűlő parázshoz . . . Borral kínáljon egy öreg dalnok, mióta élek bolondul vártam, de elfedi a lecsúszott maszkot valami rémes, keserű látszat.... Csendtől kifáradt rézkorsó csöndül, fényében tarka szőnyeget látok. — Én most, akár a vizet a lázas, szomjazlak, vékony kezedre vágyók. A lélek lassan magasba kúszik, jár az idő, mint koriba, körben .. . Jóllakik hírrel Tbiliszi most is, messzelátóval kukkal titokban! — Segíts valamit, míg 'összekuszált legbelsőbb titkom városszerte nem híresztelődik, amúgy ieiszom föntről a Holdat, részeg a fagyos januári földig. Hasad a hajnal, sárgára száradt gyertyatartóm egy falnyixkú rózsa, szenftképen őszi tujafaágak, és a máig kimondatlan bánat.
