Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Jeszenszky Géza: Lengyelország és szövetségesei a II. világháborúban

lek, de az ő várakozásaiknak jóval kevesebb alapja volt: hogyan lehetett azt hinni, hogy amit a nyugati szövetségesek nem tudtak vagy nem akartak megtenni egy szövetségesért, aki arányosan számolva náluk jóval többet áldozott a közös ellenség legyőzésére, azt meg fogják tenni az ellenséges táborba tartozó Magyarország kedvéért. Magyarország megítélését csak kevésbé javította a szövetséges állampolgár menekültek messzemenőkig kedvező fogadtatása, a zsidók számára nyújtott, a korabeli Európában kivételesnek számító biztonság és védelem, a németeknek nyújtott gazdasági támogatás korlátozottsága, a német kívánságok 1943-tól mind gyakoribb megtagadása, vagy a szellemi ellenállás széles Skálája. A „feltétel nélküli megadás” formuláját 1943 elején meghirdető, illetve elfogadó Egyesült Államok és Nagy-Britannia csodálkozással vegyes derültséggel fogadta a számos magyar küldött tanácsait és javaslatait, különösen pedig azt a feltételt, hogy a Vörös Hadsereg kerülje el Magyarországot.44 Ügy látszik, hogy a magyarországi angolbarát vezető körök nem vették észre a lengyel emigráció várakozásainak meghiúsulásából, hogy hasonló geopolitikai helyzetük következtében a lengyelek és a magyarok sorsa megint közös lett.

Mindkét ország számára meghatározó fontosságú volt, hogy sem balkáni szövetséges partraszállásra, sem gyors olaszországi előrenyomulásra nem került sor. De miközben a lengyelek nagyjából tisztában voltak ennek a következményeivel (noha reakciójuk inkább az elkeseredés mintsem a politika felülvizsgálata volt), a magyar politikai vezetőréteg „angolszász” orientációjú része nemhogy politikai számításai felülvizsgálatára nem volt képes, hanem tovább ápolta illúzióit és a legkritikusabb időkben tétlen maradt. A kevés nyugati baráttól érkező tanácsokra nem hallgatott, a bőségesen kapott bírálatokkal szemben pedig tehetetlen volt, de azzal vigasztalta magát, hogy az Amerika Hangja és a BBC nem a hivatalos politikát tükrözi.45 De 1944. február 22-e, Churchill parlamenti beszéde után már nem volt helye kétségnek. A hivatalos brit állásfoglalás nemcsak a londoni lengyeleknek okozott nagy csalódást, de az emigráns jugoszláv kormánynak is: ekkor jelentette be a brit miniszterelnök, hogy kormánya a jövőben Mihajlovic-csal szemben Tito partizánjait fogja támogatni. A magyar kormány kiküldöttjei, — Eckhardt és Barcza, vagy a titkos isztambuli és lisszaboni közvetítők — természetesen nem tudták meggyőzni az angolul beszélő hatalmakat, hogy állják útját a szovjet befolyási övezet terjedésének, s a lengyelek példája alapján az Atlanti Charta fennkölt elveiben sem lehetett sok reményük.4'1 Korábbi illúzióik egy részétől, s az erre épített politikától azonban — talán — megmenthette volna magát a magyar vezetés, ha a lengyel kérdés kezeléséből, s természetesen az 1943. őszi moszkvai és teheráni értekezletről eljutott hírekből levont volna bizonyos tanulságokat.

Mik voltak ezek a le nem vont tanulságok?

1. A nyugati nagyhatalmak és a kommunista Szovjetunió szövetsége szilárd, még a nagyobb feszültségeket is jól viseli, szakadásra várni reménytelen.

2. Nyugaton kezdettől fogva, de különösen Sztálinsrád után nem vonják kétségbe, hogy Európa keleti felében a Szovjetunió szava döntő lesz.

3. Ebből következik, hogy a Nyugat nem támogat semmiféle olyan, a háború utánra szóló tervet, amely ütközik a Szovjetunió érdekeivel vagy kiváltja bizalmatlanságát. Ez nemcsak a valóban anfikommunista koncepciókra vonatkozott, hanem a konföderációs tervekre is.

4. 1943 késő őszétől fogva szinte semmi realitása nem volt azoknak a számításoknak, hogy a Kárpát-medencét nem a szovjet hadsereg szabadítja föl a náci uralom alól.

5. Miután 1943 decemberében Benes föladta a lengyelek által kezdeményezett közép-európai együttműködés gondolatát, az itt élő népek csak egymással vetélkedve próbálhatnak maguknak minél jobb pozíciót szerezni a győztes nagyhatalmaknál.

6. A fontiek alapján Magyarországnak sincs más lehetősége, mint mielőbb a Szovjetunióhoz fordulni fegyverszüneti kérelmével.

Anélkül, hogy a részletekbe és a bizonyító anyagba itt belebocsátkozhatnánk, azt is meg kell azonban állapítani, hogy illúzióikért és az ezekből fakadó hibákért, az elmulasztott lépésekért nem kizárólag a nyugatbarát magyar vezető körök voltak

972