Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Papp Tibor: Sem-től sem-be

műfajokban — a nyelv művészi önmegvalósítását példázzák. A multimédia mű­fajok őse a dada-színház, de valójában csak húsz-huszonöt éve léteznek. Kétségte­len, hogy a technika gyermekei, de ez semmit nem von le érdemükből. Azt sem írhatjuk rovásukra, hogy nyugat-európai országban meg-, azaz visszahódították a költészethez a közönséget (számos, látogatottságáról ismert fesztivál — Milano Po- esia, One World Poetry, Polyphonix, stb. tanúskodik róla). Magyar vonatkozásban ezeket a műfajokat is az avantgarde vállalta magára; a fiatalabb nemzedék iro­dalmi estjein az utóbbi években számos művet (Bujdosó Alpártól, Nagy Páltól, Petőcz Andrástól, Székely Ákostól, stb.) láthatott-hallhatott a magyar közönség — igaz, hogy irodalmi orgánumainkban beszámoló, vagy kritika még annyit sem fog­lalkozik velük, mint a televíziós krimikkel. A dada-színház örököse az irodalmi „performance” is, de közvetlen elődje az amerikai Black Mountain College-ban az ötvenes évek elején feltűnő (John Cage nevével fémjelezett) „happening”. Az irodalmi „performance” egyszemélyes vers­színmű, melynek előadója (legtöbbször) maga a szerző. Nem versmondás, nem sza­valás, de nem is színház — mindegyikből van benne valami. Ellentétben a képző- művészetből vagy zenéből származható „performance”-szal, melyben a látvány, a mozgás, a ritmus, a hang sajátos grafikai vagy zenei szerepet tölt be, az irodalmi „performance” elemei csak, és csakis a nyelvre vezethetők vissza. Magyar művelői egytől-egyig az avantgarde-hoz tartoznak (Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Szká- rosi Endre, stb.). Nyugat-Európában sok híve van a költők között, és a közönség is kedveli. Érdemes lenne Magyarországon is nagyobb nyilvánosság előtt megpró­bálkozni vele. Rengeteg új műfajt, rengeteg új kifejezési lehetőséget soroltam fel — első hal­lásra talán sokat is — jó lenne egyszer részletesen megtárgyalni mibenlétüket; aztán összeírni, rendszerezni, elemezni, s megóvni a legjobb műveket. (Óhaj csupán! Remélem, nem kiáltványként könyvelik el a hagyományok cerberusai.) Sokan idegenkednek az eszközöktől, a modern technika szülte gépektől, s mi több, idegenkedésüket kiterjesztik az újabb eszközökhöz kapcsolódó művekre is. Az írógépet sem fogadta be máról holnapra az író-társadalom (ismerek írót, aki ma is hadilábon áll vele), miért lenne nagyobb sikere ma a — végre anyagilag elérhető — számítógépnek. Nem akarom sem védeni, sem dicsérni. Eszköz. Sok­mindenre használható, akár írógépnek is. De csak arra alkalmas, csak azt csi­nálja meg, amire beprogramozzák — azt viszont minden elképzelést felülmúló gyorsasággal. Azon felül, hogy akár kis házi nyomdát is helyettesíthet, a számító­gép és az irodalom kapcsolata sokáig a statisztikai szolgáltatásokban merült ki (például szavak előfordulási aránya, vagy mondatszerkezet-típusok gyakorisága egy író művében, stb.). Az irodalmi kreációra törő első számítógépes programok még alig néhány évesek, s mint az ilyen jellegű újdonságoknál lenni szokott, a kezdeti fázisban e programok célja is az imitáció volt. Például hagyományos módon írott detektívregényt dolgoztak fel úgy, hogy az olvasó az általa kiválasztott szereplő szemszögéből követhette végig az eseményeket. Magasabb fokú volt, de még mindig az imitáció bűvkörében, az a program, mely egy rövid novella több változattal ren­delkező szerkezetét töltötte meg szavakkal (több ezerből válogatva és hibátlan fran- ciasággal), s ezt több millió változatban (a szerzője Jean-Pierre Balpe). Olyan prog­ram is született már, mely a tárba helyezett szavakból verstanilag kifogástalan alexandrinusokat „gyárt”. A Láng Gusztáv cikkében emlegetett (felgyorsított) szó- asszociálás is a mechanikus, de művészileg ellenőrizhetetlen eljárások egyike, mely legfeljebb segédeszközként használható (hasonló szerepet tölt be egy szótár, mely­ből a költő tetszés és intuíció szerint válogat). Szintén a cikkel kapcsolatban jegy­zem meg, hogy a transzformációs generatív grammatika alapján „a hagyományos logika közlés-elveit megtagadó szókapcsolatok” nem hozhatók létre. A generatív grammatika „a nyelv valamennyi lehetséges mondatát, és csakis azokat előállítani, illetve leírni képes, egzakt, formalizálható szabályrendszer (...) megfogalmazására törekszik” (E. Kiss Katalin, A magyar mondatszerkezet generatív leírása, Akad. Kk, 1983). És végül — de nem utolsósorban —, a számítógép alkalmat ad arra is, hogy a művész túllépjen az „imitációs” fázison. Megfelelő programmal rajzolni 963

Next

/
Thumbnails
Contents