Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Bujdosó Alpár: Néhány megjegyzés vizuális szövegek értelmezéséhez
köralakú, egyszerű, barokkosán díszített stb. A leképzett asztal viszont az az egyedi, meghatározott, amit mutat. Ilyen egyszerű, az egymás mellé tett kétféle kölcsönhatásában mégis bonyolult összefüggés(ek)ről van szó vizuális szövegeknél. A kérdés: pontosítani akar- juk-e a dolgokat, amelyekről szó van, vagy éppen általánosítani, azaz: jelenté- sessé tenni. Innen már csak egy lépésre van a vizuális irodalom: ti. annak a lehetőségnek a felismerése, hogy a nyelvi és képi jelek szerves összekapcsolása ott pontosíthatja a jelentést, ahol arra szükség van, és ott tágíthatja ki az értelmezhetőség határait, ahol a világ így jelenik meg számunkra: ahol a tények jelentésesek. Intermezzo E történetet nem én találtam ki. Így volt. S ebben a viszonylatban most már kérdésessé válik Zalán Tibor tétele a kívülről jövő importot illetően, hiszen Erdély Miklós éppúgy hozzájárult a vizuális szöveg elméletéhez, mint a történetünkben állandóan felbukkanó fiatalember. Mint látjuk, nem divatról van szó, s nem a magyar irodalomtól idegen stílusirányról, hanem egyre bonyolultabb és szövevényesebb világunkban való adekvát tapogatózásról, tájékozódásról, módszerről tehát, amely éppen annyira idegen a (hagyományos) magyar irodalmi gondolkodástól, mint a (hagyományos) franciától és éppen annyira szerves folytatása a magyar költészetnek, mint teszem azt a kassáki mű Petőfi verseinek. Vegyük végre észre, amíg nem késő: nem különcködésről van szó. 4. tétel Szinte egyszerre, egyidőben jött lendületbe külföldön (s nem csupán a magyar nyelvű irodalomban!) és itthon a gondolkodás és kifejezés új útjainak keresése. Ösztönzőleg hatott erre a mozgásra a többi művészeti ág (képzőművészet, zene, film, színház stb.) hasonló útkeresése és leginkább a nyelvtudomány lényegi megújulása: ahogy Láng Gusztáv nevezi vitaindító tanulmányában: a generatív grammatika elterjedése. Azt hiszem viszont, hogy sokkal többről van szó, mint Chomsky módszerének mechanikus átvételéről, egyszerű „ürügy-elméletről”. Sokkal inkább azokról a felismerésekről, amelyek a kommunikáció generálódásának rétegeiről (gondolat előtti, gondolati, nyelvi szint), a nyelvi, gesztus-jellegű, vizuális közlemények viszonyáról hoztak napvilágra alapvetően új összefüggéseket. (A sor Saussure-től Petőfi S. Jánosig, Chomskytól Derridáig és a nyelvpszichológiáig ér.) Nem alkalmazni kell tehát a generatív grammatikát — mint ahogy Láng Gusztáv esetleg felfedezni véli, —, hanem a dolgok ismeretében megkísérelni (kísérlet!) olyan művek megalkotását, amely közelebb visz a komplikált világunkban való tájékozódáshoz. Finálé „A XX. század vége felé haladva egyre világosabban körvonalazódik, hogy ez a század az avantgarde jegyében telt el, és talán ez a legfőbb művészi jellemzője.” (Ágoston Vilmos, ÉLETÜNK, 87/3. 230. o.) Igen. Mégis hiányzik az az eszköztár, amivel ezt a művészetet a felszín alatt is meg lehetne közelíteni. Nem arról van szó, hogy a szövegirodalom „gazdagítja-e vagy szegényíti a költészetet”; nem arról van szó, hogy melyik átörökölt művészeti kategória továbbélését véljük felfedezni egy-egy szerzőnél, műnél; nem arról van szó, hogy „idegen-e” a módszer a magyar irodalom hagyományaitól, hogy „alkalmazhat- juk-e” eredményeit a magyar költészetben. Nem. 957
