Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Filep Antal: Kardos László a néprajztudós
Úgy érezzük, Kardos László és az etnográfia viszonyát műveitől függetlenül is érdemes elemezni, hiszen szellemi és politikai karakterének kialakulásában jelentős szerepe volt a harmincas évek végén kibontakozott néprajzi törekvéseknek. Azok a feladatvállalásai, amelyek oly jellegzetessé tették őt, szinte kivétel nélkül benne gyökereznek a Györffy István mellett kialakult műhely légkörében. Györffy szűkebb környezetében ismerkedhetett meg Erdei Ferenccel, Fehér Lajossal és az akkor már neves szakszervezeti vezetővel Somogyi Miklóssal. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a Táj- és Népkutató Központ emberi közössége, kutató vállalkozásai meghatározó módon formálták egyéniségét, mintegy kényszerítették is, hogy progresszív irányba keresse a kibontakozást. Jegyezzük meg, ezeket a megállapításainkat rfemcsak következtetéseinkre alapozhatjuk. Kardos László maga is többször vallott arról, hogy életében milyen jelentős eseménynek bizonyult, hogy a néprajzi tanszék vonzásába került. Egyik magnetofonra mondott emlékezéséből tudjuk, hogy amikor, 1942 után már elkötelezett és visszavonhatatlan politikai kapcsolatai voltak, Viski Károly professzor (Györffy utóda a Pázmány Péter Tudományegyetemen) bizalmas beszélgetésben bíztatást adott neki, felfedte Kardos László előtt, hogy maga is a Galilei Kör tagja volt. Kardos Lászlót a néprajzi kutatás adta vissza a szülőmegyének és a szűkebb vidékének, az őrségnek is. Olyan fiatalon került el Vasból, hogy lényegében minden kapcsolata megszakadt, ami a délnyugat-magyarországi tájhoz köthette volna. A peremvárosi környezetben elhomályosultak előtte a család szegényparaszt, agrárproletár kötődései. Amikor néprajzi gyűjtőként Vasba küldték, újra felfedezte az őrség archaikus népi világát, mint jogos és őt emberileg is kötelező örökséget vette birtokba, bár szülőföldjén élő rokonai révén őt is, családját is gyermek- és ifjúkora alatt mindig fűzték laza szálak a vasi földhöz. Pályatársai mindig tisztelték a vasi, őrségi tájhoz való ragaszkodásáért.. Kardos László néprajzi munkássága korszakteremtőnek bizonyult. Érdeklődésének politikai töltésétől nyilván nem függetlenül kutatásait a népi kultúra addig kevéssé vizsgált szektora felé fordította. Ő volt az, aki a magyar néprajz történetében elsőként hívta fel a figyelmet a paraszti társadalom rendkívül erős rétegzettségére. Ennek nyomán a népi, paraszti műveltség minden jelenségét a tényleges hordozó közeg társadalmi meghatározottságában szemlélte. Vagyoni, szociális, foglalkozási rétegek közötti mozgásokként közelítette meg a kultúrában lezajló folyamatokat. Erről vall 1943-ban megjelentetett könyve, Az őrség népi táplálkozása is. Kardos László szemlélete, módszere új fejezetet nyitott a hazai etnokráfia történetében. Hogy ezt megérthessük, egy kicsit vissza kell pillantanunk a néprajz múlt-' jába. A népélet iránti tudományos érdeklődés ugyan akár az ókorig követhető lenne, önálló stúdiummá az etnográfia igazán csupán a múlt század derekán vált: akkor függetlenedett „ikertestvérétől” az emberföldrajztól. A geográfiai gondolkodás, szemlélet, módszer hosszú évtizedekre befolyásolta a néprajzot. A tájban felbukkanó tereptárgyakat, majd az emberi környezet tárgyi világát vette az új tudomány vizsgálóra. A kutatói érdeklődés később a tárgyteremtés folyamatára is kiterjedt, de legfeljebb a munkálódó emberig jutott el a megismerés. Sokáig rejtve maradtak azok a közösésgi viszonylatok, amelyek a műves embert munkájában is és azon túl is befolyásolták. Így a néprajz Európa szerte kevéssé mélyülhetett el a tradicionális közösségek működésének vizsgálatában, századunk húszas éveiig a tárgyi világ rendszerezésére alapított kultúrmorfológia határozta meg az etnográfiai gondolkodást. Olyan mély gyökerűvé vált ez a beállítódás, hogy a folklór és a népművészet megközelítésében is a tárgytörténethez közelálló motívum kutatás volt a jellemző. Magyarországon a helyzetet csak súlyosbította, hogy a bukott forradalmak után a kurzus bizalmatlanul kezelte a szociológia kísérleteit. Az első magyar néprajzi szintézisből, A Magyarság Néprajzából (1933—1937) pedig személyi okokból a szerkesztők szándéka ellenére ki kellett maradjanak a társadalomnéprajz fejezetei. Így a kutatás tisztes előzményei — gondoljunk csak példaként Tagányi Károly munkásságának eredményeire —, kényszerűen összegezés nélkül maradtak, ami a pályára lépő kutató nemzedékeket tájékozódásukban komoly mértékben meg is zavarta. 927
