Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Csapody Miklós: Bözödi és a Székely bánja (tanulmány)

ban hihetetlen hatásfokú működése és Bem erdélyi megjelenése 49 tavaszán csoda- számba menő fordulatot ígért, még Petőfi is csak azt látta, hogy „nem fajult el még a székely vér”. A románság pedig, mint a középkor óta folyamatosan, folytatta a beköltözést a Székelyföldire is, ahol a magyar birtokosság a háromféle vallású, rebellis szókelység helyett szívesebben látta az alázatos munkaerőt. A népi tömegeknek ez a leromlása 67 után felgyorsult, az arányosítás (a közös földek felosztása) és a tagosítás (a birtokok egységesítése) csiak erősítette a folyamatot. A bontakozó 'kapitalizmus pénzügyi fellendülés helyett a lelkiismeretlen magyar bankpolitika „eredményeit” hozta. Míg a 70-es években már 13 szász és 17 román bánik vette körül a Székelyföldet, folyamatosan áldozva saját nemzetiségük kulturális és szociális céljaira, s annak földvásárlásához bőséges hiteleket folyósítottak, addig a magyar bankalapítások elkéstek, és csak a felsőbb osztályok, a politikai pártok álláslehetőségeit jelentették, kizárólag nyereségre dolgozva. Ezzel szemben a szászok például csupán 1912-ben több mint háromnegyedmillló koronát fordították altruista célokra (ugyanez évben a román bankok betétállománya 113 358 172 aranykorona volt. Húsz évvel később a román bankok szövetsége, a Solidaritäten kolozsvári kongresszusát a világháború előtti erdélyi román bankók működését értékelve összefoglalta tevékenységük egykori oél- jait is: 1. a román nemzeti eszme erősítése, 2. a hitelélet megindítása és a falusi uzsora megszüntetése, 3. a román kis- és középbirtokos osztály megteremtése. 4. a román intellektuális osztály megerősítése, 5. a román egyházi és iskolai alapok támogatása.). A magyar bankházaknál viszont — nem hiába támadta őket annyiszor és oly keményen (igaz, eredmény nélkül) Kacsó Sándor a Brassói Lapokban — nem volt ismeretlen a 40—50%-os kamat sem.

A századfordulón s a későbbiekben a kivándorlás is tetőzött, először a Regátba (a Román ókirályságba), ami akkor már hagyományosnak volt tekinthető, aztán Amerikába és Afrikába (!) is; elterjedt az egykézés, itt-ott a járványok, általánossá vált a nyomor, az „ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemőhalál”; mert a magyar község saját felekezetéhez tartozó magyar orvost keresett, nem talált, s más vallású magyar orvos pedig nem kellett — hadd pusztuljanak tovább a csecsemők; mindenütt a Székelyföldön széthúzás, megbasomlottság, besúgás — ,;bűn, öngyilkosság, lelki restség.” — (A Hazámat József Attila 1937-ben írta.). „Nincs népi öntudat, nincs egységes eszme, nincs egységes cél, ami összetartsa és nemzetté tegye az egykori népközösség tagjait” — mondja Bözödi. És a legnagyobb hiány: „...ember keld, aki vezetője lehessen és főleg egészségesebb társadalmi közszellemre van szükség.”

Bár már a századfordulón negyedmillióra becsülték a Regátban élő magyarságot, a hivatalosságot úgy tudta, túl nagy a népszaporulat, kívánatos tehát a kivándorlás, a székelyt „nyugtalan vére” különben iis hajtja. Eközben két vánmegyényi ember hagyta el örökre szülőföldjét, mert a hagyományos mezőgazdaság nem tudta eltartani a népességet. „... ha a havasok között gyárak emelkednek, ahol a gyapjú, marhabőr, kender, len és az erdők rengetek fája feldolgozásra kerülhet, akkor nem kell túlnépesedéstől félteni ezt a vidéket.” Ipart és vasutat is a Székelyföld kapott utoljára. Később aztán a 20. század újlkolonializmusának korában megkapta ugyan a régi vasút mellé az új ipart, ebben azonban sok örömét a szökelység nem lelte. Bözödi az első világháború utáni elkdbzás-jellegű földreform következményeit (a köz- és magánvagyonok, az alapítványi birtokok kisajátítását), a hitelélet, a termelés, a népesedés, a szellemi és hitélet, az oktatás viszonyait (cenzúra, az egyházi iskolák kivételével a teljes magyar felsőoktatás felszámolása, az elemi és a középiskola radikális csökkentése) számoszlópókkal, táblázatokkal is illusztrálja. Így adja általános, mégis eléggé „nagy felbontású” képét mindannak, amit könyve második felében vesz alapos elemzésbe.

A történeti részt az adatszerűségek, egyenetlenségek itt-ott elnehezítik, főként az újkor eseményeinek összefoglalásakor; nyilvánvaló, hogy a szociográfia tényfeltárás és nem lektűr, Bözödi azonban itt is — egyoldalúan — elsősorban az anyagi tényeket rögzíti, s tagadhatatlan az is, hogy az Elfelejtett történelem megrendítő számadása után fárasztó, mert aránytalan a tagosítás és az arányosítás gazdaságtörténeti pontosságú,