Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Csapody Miklós: Bözödi és a Székely bánja (tanulmány)

Viharsarok, s természetesen a taszítások is, mint az uralkodó szellem konzervatívizmusa s a nagyritkán még a legjobbakból is kitörő üres székelykedés („Nemessé a király, de székellyé csak az Isten tehet”, stb.; a havasi legelő irodalmi originalitása ügyében néha a bicska is előkerült).

Miután Bözödi könyve egy Gaál Gáborral történt beszélgetésben végleges címét is elnyerte, és a szerzővel együtt Tizenhét Fiatal Erdélyi Író vállalta a kiadás költségeit, megjelenhetett végre a mű, annak a helyzetnek a hiteles rajza, melyhez a régi magyar múlt bűnei vezettek, s amelyet a kisebbségi széthúzás, a szervezetlenség és a lelkiismeretes vezetők hiánya, a „közjogi változás” utáni új uralom 'kisebbségellenes gyakorlata tart fönn. Múlt és jelen kettőssége hozza létre a kötet jellegzetes, az irodalmi szocigráfiáik gyarapodó sorában akkorra már lassan hagyományossá váló kompozícióját is: a könyv első fele, rövid és tömény, az egész kérdést magába sürítő epikus expozíció után, egy Balázs Ferenc-megszáliloftságú unitárius pap többéves gyöt- relmes kísérletét jeleníti meg a magyar iskola és a gyülekezet fönntartása érdekében, majd a komor balladék és véres mondavilág kísértő árnyainak megidézésével Bözödi átvezet az egykorvolt történeti valóságba, mely jelenideje volt a rettegett uraknak.

Az ez/tán olvasható első félkönyvnyi fejezet a kötet legmozgalmasabb és legjobban megírt .része: az Elfelejtett történelem. A székelység valódi történetét logikus okfejtés és öszeszedett argumentáció kíséri, melyet mint az árnyék követ a „bűnös utópia” felmagzásóna'k kísérteties históriája. Tűzvész, háborúk, vér, felekezeti széthúzás, a jog félresöprése, felkelések és bukások. „Ennek a népnek az ereje, szívóssága és értéke itt mutatkozott meg, nem más tetteiben.” A romlás, mondja Bözödi, már lényegében az Árpád-korban megindult, amikor a királyi hatalom a földtulajdonra épülő, de katonai szisztémájú társadalom önállóságát és addigi érintetlen szabadságát kikezdte; a köztulajdonból rendre kivált a különtulajdonú nemesség, mely a vármegyék létrejöttével és önállósult gazdaságával maga aló kényszer ítette az elszegényedett rétegeket, elvetve ezzel a belső meghasonlás rnagvát. „A nép elveszítette a lelki támasztékot még a XV. század közepén, mikor a véréből való urai ellenségeivé, elnyomóivá váltak.” Az elkeseredés minduntalan felkelésekben robbant ki, egymást követték a karóbahúzások, kerékbetörések és a pokolbéli kavargásban néha vékával mérték a levágott fület; a székelység egyedül a 16. században nyolcszor kísérelte meg régi jogainak fegyveres visszaszerzését. János Zsigmond laz 1562. évi felkelés különösen kegyetlen és véres megtorlása után egészen beletörte a feudális rendbe a székely- séget, az addigi alávetetteket jobbággyá téve. Ekkor építtette föl velük, megalázásukra és elnyomásuk eszközéül a Székely támad és a Székely bánja elnevezésű várakat, ördögien kegyetlen, gátlástalan „pedagógiával” akarva tudatosítani tett és következmény logikáját. A következő felkelésben a nép ugyan mindkettőt lerombolta, de az új leveretés után a megmaradtak kényszerültek újjáépíteni őket, János Zsigmond utódszellemeket is példázó tantételének nagyobb dicsőségére. Miközben a kialakuló főnemesség egyedül élvezte a régi jogrend kiváltságait, ennek terheit az egyedeiben is rohamosan pusztuló köznép viselte. Jogait a független erdélyi fejedelemségben sem tudta visszaszerezni, Bócskay ilyen értelmű végrendeletét nem tartották be, az 1764-es Siculicidium után pedig Csík és Háromszék belekényszerült a határőrszervezetbe. A kis földjén alig élő nép még katonáskodott is, elöljárói birtokügyéiben éppúgy illetékesek voltak, mint házasodásában. És mert a székely jobbágy jogilag nem volt jobbágy — már a Tripartitum sem tudott székely jobbágyságról, és a jogfosztottság később sem kodif'ikáltatott — 1848-iban föl sem szabadulhatott, s földet sem kapott, lévén Kossuth abban a hiszemben (!), hogy a székelység szabad, s ő testesíti meg az „eredeti szabadnép típusát, minden feudalizmusi fertőzéstől tisztán” tartva meg magát. A felszabadított román jobbágyság ugyanakkor megkapta a „szabad nemes székely nemzet” földjeit, hiszen ró a felszabadítás és az úrbérrendezés valamennyi előnye kiterjedt. A székelység a széthúzások, lázítások, támadások után elkésve kapcsolódott be a szabadságharcba is, erőit a már lényegében elveszett forradalom mellett sorakoztatva föl; mivel azonban Gábor Áronék alig elképzelhető szervezettségű és való-