Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Székely András Bertalan-Mukics Ferenc: Két nép hű fia (interjú Weöres Sándorral és Gazdag Erzsivel)

szerint a „Vak völgy ölén így zsolozsmázók” kötetet Weöres Sándor három helyen is — a Szivárvány, a Magyar Ifjúság és a Nyugat hasábjain — méltatta, a második Pável-kötetre azonban írásbeli kritikában nem reflektált. Saját alkotásai alapján hol jelölné ki Pável Ágoston helyét századunk magyar irodalmában?

Ö, a mindenfele érdeklődő, nem az alkalmakat, hanem a végleges dolgokat szerette. A magyar kultúrának olyanfajta mindenesét tisztelhettük benne, mint párszáz évvel ezelőtt Komáromban Péczely Józsefben, vagy a maga korában Kazinczy Ferencben. Ugyanez a sokoldalúság egy más időszaknak a körülményei közt döntő volt Pável és Nyugat-Magyarország életében is. Lírája tehát nem, vagy csak alig választható el a közügyekben serénykedő ember ténykedésétől. Azt hiszem, főleg a szociális természetű, közéleti költészete a legidőtállóbb, a líra többi ágboga kevésbé hangsúlyos nála. Szeretem Pável verseit, nyelvezetének csillogó, barokk pompáját, divatoktól független őszinteségét. Sohasem szakadt el a realizmustól, a saját lényét, érzéseit prizmaként használta, amin a külvilág sugarait ezerszínű fénytöréssel bocsátotta át. Hogy is írtam róla [lásd a Magyar Ifjúság 1933. májusi számának 9. oldalán — Sz. A. B.] ? „Pável költeményeit az üdeség, keresetlenség és lendület jellemzik. Pável Ágoston a szeretet és lelkiismeret költője. Szeretet... lelkiismeret... elkoptatott szavak, de ebben a könyvben mégis mintha érintetlenül kelnének életre. Pável költészetének főerőssége, hogy a legegyszerűbb, legmindennapibb dolgokat úgy tartják elénk, hogy az az érzésünk, mintha még sose találkoztunk volna velük — mintha csak itt tudnánk meg, hogy megszülettünk és meg fogunk halni. Pedig Pável sohse torzít és mindig a valóság talaján marad. És egyéni, mert nem egyénieskedik.”

Időben az első könyvismertetésemet épp Pável Ágoston kötetéről írtam — s bár több ez előtt jelent meg nyomtatásban — Illyés segítségével a Nyugat 1934. tavaszán közölte. Az első kötete még „békeidőben” jelent meg. A „Felgyújtott erdő” idején, 1936-ban már nagyon éreztette magát a közeledő vihar, alapvetően foglalkoztatta az embereket mindaz, ami rövidesen be is következett. Második könyvéről tehát döntően nem esztétikai fenntartásaim miatt, hanem elfoglaltságaim s a légkör nyomasztó volta okán nem írtam. Radnóti viszont ismét a Nyugatban reflektált rá, s ez a tény önmagában is minősíti a kötet és szerzője irodalomtörténeti értékét.

Életrajzi adataiból és Pável cikkeiből is tudjuk, hogy Weöres Sándor, Pável Ágoston és Várkonyi Nándor a második világháborút közvetlenül megelőzően egy nagy gyűjtemény: a dunántúli költők antológiája megalkotásán dolgoztak. Hol s hogyan fogant meg önökben ez az ötlet, mik voltak a válogatás szempontjai? Milyen mennyiségű anyag gyűlt össze, kik szerepeltek volna benne? Miért nem kísérelték meg az anyag háború utáni kiadását?

Mert akkor a dolog mozgatója, Pável már nem élt. Halála úgy következett be egy kórházban, hogy a terveinek nagy része is elsüllyedt.

Várkonyi Nándorral pécsi egyetemi éveim alatt kerültem szorosabb kapcsolatba. Irodalmi esszéi és tanulmányai mellett hatalmas anyagra támaszkodva megpróbálta rekonstruálni az elsüllyedt földrészek és eltűnt kultúrák történetét. E munkájába, amely „Szíriát oszlopai” címmel több kiadást megért, fordítóként én is bekapcsolódhattam, mitológiai érdeklődésemmel is egybevágott.

Az antológia tervére áttérve elmondhatom, igen nagy anyagból válogattunk, mert Pável és Várkonyi ambicionálták, hogy a kortárs dunántúli magyar költészet teljes egészét bemutassuk. Ily módon jóval több mint félszáz szerző szerepelt. Nehéz volna most elsorolni az akkor kurrens költőket Kocsis Lászlótól Harsányi Lajosig. Az idő sokat elnyelt közülük, az érdemesebbek nyilván fennmaradnak az utókor rostáján. Évek munkája feküdt e gyűjteményben. Otthon külön-külön és a három szerkesztő találkozóin (például nálunk, Csöngén) egyaránt dolgoztunk rajta. A dunántúli születés és a működés helye egyaránt irányadó volt — Pável ezzel kívánta igazolni azt a hipotézisét, hogy Pannónia a múltban és a jelenben a regionalizmuson túl is a ma864