Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Gyurácz Feren: Pável Ágoston útja
V. Ezzel kezdetét veszi a válságos évtized második szakasza, az a négy és fél év, amelyet a csöndes elvonultság, az újraértékelés, az erőgyűjtés időszakának nevezhetünk. Az elmúlt évek viharai, csalódásai rendkívüli terhet róttak a 34 esztendős tanárra: ragyogóan indult tudósi pályája megfeneklett, kezdeti költői és műfordítói kísérletei abbamaradtak, közéleti szereplését és délszláv kapcsolatait megbélyegezték, háborús sebesülése tartós következményekkel járt, családi életében is szomorú események sorakoztak. Egyik ekkori tanítványa, későbbi biográfusa írja: „Egész lelkierejére, istenhitére szüksége van, hogy ne törjön meg életkedve, ne sötétedjen el kedélye. Nem csoda, ha eddig megállást nem ismerő munkaenergiája lelohad, és évekig nem tér újra vissza.” A vágyott egyetemi katedra a húszas évek elején is álom maradt: Asbóth halála után — mellesleg nem érdemtelenül — Melich Jánosé lett a pesti tanszék. (1920-ban megcsillant egy reális esély is: lektori és magántanári állásba hívják Ljubljanába, de ezt nem fogadta el, akkor még Asbóth pesti tanszékére várt.) Hasonló tömegű megpróbáltatások a legerősebb idegzetet is kikezdhetik, a legszilárdabb jellemet is megpuhíthatják, hatásukra a legtöbbet ígérő tehetség is beváltatlan maradhat. (Mert a vélekedést, hogy a tehetség úgyis utat tör magának — hagyjuk tehát sorsára —, bízvást a mítoszok világába utalhatjuk, nem is a legjámborabb téveszmék közé.) Pável Ágoston, mint mindig, ezúttal is„óvakodik a szélsőséges reakcióktól. Kimondatlanul is azt az elvet követi, amit majd a szorongató élethelyzetekbne való talpon maradás erkölcsének egy másik nagy gyakorlati tudora, Veres Péter fogalmaz meg eképpen: „vállalni az elkerülhetetlent, de kiharcolni belőle az elkerülhetőt” — ez a „legmagasabbrendű életalkalmazkodás”. Vállalja hát — alaptermészete szerint nyilván nem is rosszkedvűen — a szombathelyi életet, a szülőföldjéhez közel fekvő kisvárost, amely a húszas években egyike a magyar királyság szegény és álmos hivatalnokvárosainak. Ami a szegénységet illeti, azért ekkor még a Pável-házaspárnak sem kell a szomszédba mennie: a Savaria Múzeum irattára őriz egy 1920-ból való számlát, amely szerint dr. Pável Ágost 400 korona ellenében könyveket adott el a múzeumnak. A könyvek szerelmese, a későbbi könyvtárőr, aki majd még havi tiszteletdíjait is a múzeumi tárak részére ajánlja fel! Szombathelyre kerülvén, mérlegre teszi sorsát, és megérti, hogy a forradalmak és Trianon utáni politikai helyzetben, az egyetemi tanszék reményének szertefoszlá- sával hosszú „száműzetésre” számíthat. Tehát alkalmazkodnia kell, hogy megmaradhasson. Megérti, hogy egyelőre nem nyílik számára más tér: elvégzi kenyérkereső munkáját, és nem próbál kitűnni semmivel. Oly idők jöttek, amikor a középszeré a hatalom és a dicsőség, a meglapulóé a nyugalom. Ügy látta, jobb szerényen meghúzódni, ahogy parasztoséi tették az évszázados elnyomatásban. Közéleti szerepre nem törekszik, a tudományos életből kiszorul, alkotóműhelye is csöndes. Csöndben őrzi a lángot, hogy ne keltsen gyanút, ne lógjon ki a sorból. A tantestületi értekezletek jegyzőkönyvei tanúsítják, Pável tanár űr évekig épp csak jelen van e megbeszéléseken, hangját talán kétszer, ha hallatja. Már két éve tanít az iskolában, amikor szóvá teszi, hogy végre a saját szaktárgyait szeretné oktatni, nem németet, testnevelést, amit addig reá osztottak. Tanítványai között ugyanakkor jól érzi magát; viseli az önképzőkör tanár-elnöki tisztét. A kör diák-elnöke ekkoriban az a Szemző Magda jeles rendű tanuló, aki később így emlékezik az elsüllyedt évek, a húszas évek eleje Pável Ágostonéra: „Ahogy egyáltalán nem ismerte az alá- és fölérendelést, csak a mellérendelést, és teljesen egyforma hangot használt, akár velünk beszélt komolyan, akár az iskola altisztjeivel, akár kartársaival, akár a főigazgatóval, ahogy mindenkit pusztán emberi értéke szerint becsült, tudomást sem véve róla, milyen családból, milyen környezetből került ki, ahogy természetes közvetlenséggel emlegette a maga vend paraszti származását, ahogy soha a két háború közti évek divatos jelszavait a szájára nem vette, s egyetlen fajról, egyetlen nemzetről, egyetlen társadalmi osztályról lekicsinyléssel, becsmérléssel nem nyilatkozott, ahogy egyéni véleményünket soha hatalmi szóval el nem némította, csak meggyőzéssel igyekezett megváltoztatni, ahogy minden igazságtalanságot, jogtalanságot, hatalmaskodást elítélt, ahogy a ma860
