Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Gyurácz Feren: Pável Ágoston útja

latin óráit „szociológiai fejtegetésekre” használta föl. „Dr. Pável Ágoston tanár az V—VI. oszt. magyar óráit túlnyomó részben Ady vörös költészetére fordította.” — idézi Simon Károly dolgozata a jelentést (Vasi Szemle, 82/1.). Részt vesz a Tanítók Szociáldemokrata Szakszervezete helyi szervének megalakításában, két nappal a kommün kikiáltása előtt. A vezetőségben nem szerepel, de azok között igen, akik „ismeretterjesztő előadásokat tartanak, ismertetve a szoc. irodalom legújabb s legjelentősebb termékeit”. (Uo.) Március 21-e után a helyi egyesült pártszervezet hetilapját, a Dombóvári Proletárt szerkeszti. Az ebben megjelent cikkekben* Pável — híven keresztény meggyőződéséhez — valamiféle általános embertestvériség eljövetelét hirdeti és reméli, ennek érdekében agitál. Semmi sem áll távolabb tőle, mint az irracionalitásba torkolló osztályharcos indulat, a bosszúhangulat vagy az erőszakra való felbújtás, semmi sem áll távolabb, mint a forradalmiság ama válfaja, amelyben az ideológia az ösztönök szolgálóleányává züllik. Kijelenti, hogy a munkások nem akarnak új osztályuralmat, az új társadalomban nem lesz elnyomatás stb. Nagyon jellemző, hogy az ő „klasszikusa”, akire gyakorta hivatkozik, az az Ady Endre, akinek poézisét csak az elfogult ítélkezés nevezhette, árnyalatlanul, „vörös”-nek. Pável morális alapozású, tiszta felfogásáról óhatatlanul Sinkó Ervin jut eszünkbe — a nagyságrendekről most megfeledkezünk —, aki Dosztojevszkij szeretetvallását prédikálja az elfogott ludovikás lázadóknak, s majd a Tanácsköztársaság bukása után krisztiá- nus eszmélkedésekben próbál meg „vezekelni”, amiért ideig-óráig elfogadta a forradalmi terror elvét és gyakorlatát. Pávelnek nem volt miért vezekelnie, de kétségtelen, hogy a lelkiismeret-vizsgálat motívuma az ő útján is megtalálható, mégpedig az 1919. június 6-a utáni napokra tehető. E napon meghalnak iker-fiai. Ez oly mélyen megrendíti, hogy visszavonul a lapszerkesztéstől, és ezentúl nem vesz aktívan részt a kommün közéletében. Aligha tévedünk, ha ebben nemcsak a családi tragédia közvetlen hatását látjuk, hanem a lelkiismeret-vizsgálatot és újraértékelést is, amit a hivő Pávelban a haláleset szükségképpen kiváltott.

Nem mintha bármit meg kellett volna bánnia. A forradalmak természeti tünemények a nemzetek életében, áldások, vagy katasztrófák, s ha már a kapuk előtt állnak, nem lehet őket kikerülni. Az egyensúlyát vesztett ország úgy zuhan beléjük, mint kamasz az onániába: elbódultan is sejtve, hogy a dolgoknak nem ez volna a rendes elintézési módjuk. A szellemi ember, ha valóban az, úgy azonosul velük, hogy nem merül el a pillanatban; megőrzi erkölcsi integritását, képviseli, ami rá mint értelmiségire bízatott: az örök értékek tiszteletét és védelmét. Pável publicisztikája és júniusi önvizsgálata mutatja: a megrendült öntudat válsága bármilyen mély volt, az emberség aranyalapjáig nem hatolhatott, azt ki nem kezdhette. S ezt látnia kellett annak, aki mentes volt az uralma elfogultságoktól. Persze, a diktatúra torát megülő fehér ellenforradalom nem lehetett ettől mentes, ezért nem csodálkozhatunk a Pável elleni, 1920, január 29-én kelt fegyelmi ítélet alantjáró logikáján: eszerint Pávelt „érdek és az a törekvés vezette, hogy a kommunista uralom révén jobb anyagi létei ígérő álláshoz jusson”. Az ítélet szövege így folytatódik: „Az enyhítő körülményekre való tekintettel (némileg a terror hatása alatt állott; ténykedéseiben nem volt túlzó) a Tanár Urat az 1883. XXX. tcikk 36. § a. 1. pontjába ütköző fegyelmi vétség miatt rosszallásra ítélem azzal, hogy egyúttal a miskolczi kir. kath. főgimnáziumhoz osztom be.” (Vas Megyei Levéltár, VIII. 55./16.)

Tanított-e Miskolcon, nem tudjuk. Ha igen, csak néhány hétig, hiszen a VKM 1920. márc. 25-i rendelete már, saját kérésére, a szombathelyi leánygimnáziumhoz osztja be,, ahol április végén — május elején áll munkába.

* Itt ajánlatos megjegyezni, hogy bár a dombóvári lap névaláírás nélkül megjelent nagyobb cikkeinek legtöbbjét — a tartalmi és formai jegyekből megítélhetően — kétségtelenül Pável írta, ennek mikro filológiai bizonyítása még nem történt meg.

859