Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Lőrinczy Huba: "...én vagyok könyvemnek tárgya, olvasó..." (Panek Zoltán: Kihagyott szívdobbanás)

LÖRINCZY HUBA

„...én vagyok könyvem tárgya, olvasó...” *

PANEK ZOLTÁN: KIHAGYOTT SZÍVDOBBANÁS

Dsida Jenő egyik, 1929-ben született versére alludál címével ez az esszéfüzér. A léthelyzetet tisztázó és rögzítő költemény ekként zárul (a kiemelés a miénk!):

„És valahogy ez mégsem a feloldott bánat, a méltóságos nyugalom; ez csak a kimaradt szívdobbanás különös csendje, csak beletörődés, fenségessé dermedt nyugtalanság.”

(Csöndes minden)

Ily címadás s a fülszöveg Dsida-citátuima láttán korántsem meglepőek már a kötetben fel-feltünedező további utalások és idézetek, s hogy az oly korán elhunyt kolozsvári poéta emlékének hódol, sorsát, nagyságát, örökének méltatlan hányattatását egyaránt felmutatja a gyűjtemény egyik legszebb darabja, az ugyancsak halott költőbaráthoz, Majtényi Erikhez címzett levélesszé (Sors elől szökve, mégis szembe sorssal). Példa, viszonyítási és hivatkozási pont P&nék Zoltán számára Dsida Jenő élete és műve. Méri bár másokhoz is magát, e vonzalma, elköteleződése a legfontosabbak s a legbeszédesebbek közül való.

Am a nagyrabecsülés (bizonyos vonatkozásokban a csodálat) ezúttal sem jelent teljes, feltétel nélküli azonosulást. Panek szuverén személyiség; jelzi ezt — aligha szándéktalanul — az ihletadó költői szintagma és a köteteim eltérése is. S mi sem idegenebb a könyv egészétől, mint a „beletörődés” avagy a Dsida-versek többségét jellemző elégikus hanghordozású, tűnődő mélabú. Eruptív, polemikus természet nyilatkozik meg a Kihagyott szívdobbanás lapjain, kinek nyugtalansága sohasem dermed fenségessé. Viliódznak, szellemi bajvívásra folytonosan készek Panek Zoltán esszéi, érzelmi-indulati fűtöttségük és hullámzásuk szembeszökő, ötlet ötletre, szentencia szentenciára, kép a képre hág bennük. A hangsúly, a nézőpont mindenkor téveszt- hetetlenül alanyi. Szerzőnk nem a tudomány, hanem a szépirodalom felől nyomul az esszébe; azt folytatja — nemegyszer azonos eszközökkel —, mit költőként, epikusként immár évtizedek óta gyakorol. Számára e műfaj mindig az önkifejezés, az önértelmezés kísérlete is. Pillantson bármely alkotó, mű, jelenség tükrébe Panek Zoltán, a maga arcvonásait szintúgy fürkészi, kíváncsian és nyugtalanul. Nem a tudós kiérlelt eszmerendszere, szisztematikus gondolkodása ölt oldottabb, művészibb formát kötetének darabjaiban, hanem a szépiró közelít bennük a fogalmisághoz, a rendszeresebb, ellenőrzöttebb gondolkodáshoz. A magyar esszéhagyomány felől nézvést: nem a Pé- terfy Jenők, a Halász Gáborok útján jár Panek Zoltán, hanem a Reviczky Gyulákén avagy a Szentkuthy Miklósokén. A Kihagyott szívdobbanás tizenhét írása — noha pl. az e műfajban szokatlan lábjegyzetek sokasága a precizitás, a szakszerűség benyomását kelti — jóval szorosabban kötődik a szépprózához, mint a tudományhoz. A gyűjtemény erényei és fogyatkozásai e sajátosságból következnek.

* Montaigne: Esszék (Oláh Tibor fordítása)

78