Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Mózes Attila: Mint tavaszi ágakon himbálódzó bárányok hangja (elbeszélés)
MÓZES ATTILA Mint tavaszi ágakon himbálódzó bárányok hangja — Gyere csak! — szólt fojtottan a feleségem, s karjával kiintett a kamrából. Kelletlenül néztem be, sokáig kutattam szememmel a polcokon, amíg fölfedeztem, aztán ugyanolyan fojtottan súgtam vissza: — Adj egy kést! Csak éppen hátranyúltam érte, oda se pillantva. Attól tartottam, hogy ha elveszem a pillantásom a polcról, azonnal elmenekül. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentettem a pengét, rögtön éreztem, hogy az egyik fenetlen bunkót nyomta kezembe az asszony, de nem volt mit válogatni, hiszen már az is csodaszámba ment, hogy most is ott vesztegel a harmadik polcon, alig fél méternyire tőlem. Gondosan céloztam és dobtam. A kés néhány centiméterrel fölötte pör- dült meg a falon, s pontosan elém pattant vissza, hogy újra fölvehettem, miközben az ott a polcon éppen csak összerezzent. Néztük egymást, s újra bemértem a két befőttes üveg közötti helyet. Űjra dobtam, s ezúttal telibe találtam. A penge veszettül pörgött egy darabig a két üveg között, az egér azonban nyomtalanul eltűnt. — Eltűnt — morogtam értetlenül. — Nagyon fürge. — De pontosan telibe találtam. — Nincs hegye. Bécsben bot a bátyja. — De súlya van. A nyele tömör vas. Átkutattuk a polcokat, elmozdítottunk minden befőttes üveget. Semmi. Az asszony le volt sújtva: — A cukor ... A liszt... A kenyér ... A szalonnát és a kolbászt betehetem a hűtőbe.... De kirágja a celofánt, s a befőtteket dobhatom a szemétbe! Hogy kerül ez ide? — És még hányán vannak?! Tanácstalanul néztünk össze. Csak egy egér, akkora, mint a hüvelykem, s itt mégis valóságos katasztrófa. Ha ezek ide beszabadulnak! ... Ha beveszik magukat a lakásba! . ... Ha máris egy egész család ütött tanyát a kamrában!... Ha .. . Nem tudtuk, mi a valóság, egyszerre undorítónak tűnt az egész lakás. Üj lakás, alig egy éve költöztünk ide, másfél éve sincs, hogy építették. — A betonelemek között felrághatja magát? — Nem tudom — vontam vállat. — De a fosznideszka meg se kottyan neki. Azt tudom. — Engem most az érdekel, hogy ... — Pont azt nem tudom. — Nem is ez a lényeg. Hanem hogy most mit tegyünk? — Nem tudom. Undorító. Feküdjünk le . . 823
