Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Apáti Miklós: Nagyvárosi elégia (vers)
a vív víz a levegő levegő úgy veszem ki a hangosanbeszé'lő szavaiból nem engem keresnek és a családom se bálistennek ami azt jelenti kosz megvagyunk elvégeztük a szabadságunk csomagolhatunk maradhatnánk zárásig is akár de ez a legjobb vonat a legritkábban áll meg mégis személyvonat a rámhajló fűzfaárnyból is szobámba vágyom mint egy macska ha elunta a vadászatot összefoglalásul boldogok voltunk és szabadok lesz mit a klubban elmesélni s mindezt megúsztuk olcsón nem folyt vér harc nélkül győztünk ezen a napon a pákozdi dombok s az agárdi partszakasz látványtalan összhangjában párezer ember között otthon vagyunk hát mégis e honban győzhetünk ha győzzük pénzzel és idővel otthon vagyunk ha nincs is kihez szólni pedig velem még szót lehet érteni bár eszmét cserélni nem vagyok hajlamos jó nekem az enyém mert végül is minden jófajta beszélgetés azzal ér véget ez az ország már ezer éve él abból hogy a mi hazánk ezt súgja a hetedik érzék ha már az első hat nem működik mert a város elölte őket kipusztította legyalázta mind mégse pokolra mégse a mennybe igyekszem csak haza budapestemre a nembeliség virágos kertjébe igyekszem kétfrontos békében a kétféle hittel nem baj ha rámegyek erre az egészre csak a világ megmaradjon s ha eljönnek újra a világforgatók a kertemből nézem s elkérem tőlük engedélyüket összetépem történjék is bármi csak ez a város megmaradjon
