Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Kabdebó Lóránt: Csoóri Sándor: Kezemben zöld ág

táj felé nyit bejárást, ahol egy élethelyzet teljes drámája sűrűsödik. Képei: egyszerre a -külső és belső táj díszletei, szimbólumai. A dalszerűség az ő esetében: az általámos- érvényűség lehetősége. Az átélt sajátos élethelyzet átvehetőségének elősegítője. Ami csak róla szólt, úgy hangzik, hogy ha mondom, már a magam helyzetét is benne érezhetőm. Az ábrázolás olyan áttételessége ez, amely éppen a -közvetlenséget teremti meg. És ha az 1962-es kötet verseiben még érződik a szerkesztettség, a programszerűség, a későbbi versekben pedig az ötletszerűség, a képek, a ritmus kuszasága még zavar is néhol, a mostani kötet versei kiforrott formájúnk, kép, ritmus és élmény összhangját az érett költészet biztonsága adja.

Ugyanakkor marad egy kérdés, amely ennek a költészetnek a hitelére is villan: Szabó Lőrinc költészete csak személyes jellegű volt, életműve teljessége sem lépi túl ezeket a kereteket, a magánember politikai megjegyzései sem haladták meg az alkal- miság-ot. Csoóri ellenben közéleti szereplő, esszéi, vitairatai más, teljesebb világokra terjeszkednek. Költészete milyen -kapcsolatban van ezzel a -közédetiséggel?

. A képek, hasonlatok -tág világa mindazt tobozzá a versekbe, amelyek jellemzik a verset létrehozó embert. Így például már a Menekülés a magányból verseiben utólag megtalálhatjuk a Magyar apokalipszis témavilágára utaló képanyagot. Hasonlóan a mostani kötet képanyaga Csoóri sajátos közéleti meghatározottságát is mutatja, sőt az őt közvetlenül izgató problémák jelölését is. Jelölését: azaz annak jelzését, hogy aki ezeket a verseket írja, milyen politikai élményekkel szembesül, politikusként milyen meghatározottságok szerint éli életét. De a vers ugyanakkor megmarad önálló, személyes élményt kifejező dalnak most is. Az ember teljes életével fedezi a verset, de a vers önálló életre kelve, marad egy-egy élethelyzet lírai átélése.

Hogy a politikus magatartás hogyan fonódik -bele a versbe? A legszebb -példát hadd eml ísem a kötetből, a Verődöm, vonszolódom című verset, amely éppen ennek, a verseiben lebegő magánembernek a haza-képét rögzíti. Klasszikus hagyományokhoz kapcsolódóan tud közvetlen és személyes lenni: dallá oldani, képben éreztetni az egyik legfontosabb, meghatározó élményét. Hasonlóképp építi versbe Európa-édményét a Levél Rotterdamból című v-ersr-apszódiában. Itt, ezekben témává emelkedik a politikus ember vallomása, másutt a képanyag részeként simul a verset szervező témák közé. Mindenképp arányosan vannak jelen az utalások: a művészeti egyensúlyt nem megbontva, de a benne formált emberi üzenetet hitelesítve.

Csoóri, az író -kezdetektől -kísérletező alkat. Nem a bizonytalant keresi, a biztosra vágyik. A versben a dalba foglalt külön-esztétikum nem kitérés a politikus útján, hanem a költő sajátos lehetőségének kísérletezése és vállalása. Rilkéit idézi: „én az életet a legsérthetetlenebb, ilegyönyörűbb kincsnek tartam, és a sok sorscsapás, szörnyűség összebogozódása és számtalan -emberi sors prédául esése, mindaz, ami utóbbi éveinket leküzdhetetlen s még egyre növekvő rettenetté fokozta: nem téveszthet meg a lét bőségét, jóságát és hozzánk való hajlandóságát iletően ... Hiszen biztos, hogy a legistenibb vigasz magában az emberiben rejlik.” És folytatásul már Csoórit idézem: „A rilkei esztétikus lényre való hangolódásommal én csak egy izgató hiánynak adok hangot, mert manapság a sok mesterikéit fény, korlát, mesterkélt cselekedet mögött sok kai konokabbul kellene keresni magunkban a legjbensőbb embert: a be nem foghatót, a csodálkozásra, haragra, szeretetre s kapcsolatokra -éhes embert; a természeti lényt, aki a történelem kihívására épp ez utóbbi képességével is erős hangsúllyal válaszolhat.”

A kör zárul: a Csoór-i-lira mintáját a dal ősi szerepéből vette, és -ha széttekint, a tőle látszólag távoli csiilagállású költők Száváiból is ehhez hallhat biztatást. Mint ahogy Gottfried Benn esszéjéből szinte saját verseinek alaphelyzetét olvassa ki: „Az egész emberiség abból él, hogy itt-ott valaki találkozott önmagával, de ki találkozik önmagával? Csak kevesen találkoznak, és -akkor egymag-ukban ...”

Verseiben Csoóri ezt a találkozást éli át. És ilyenkor valóban egymagában van: az ő legbensőbb csodálkozása, haragja, szeretete, kapcsolatai válnak dallá. Azaz átvehető, átélhető élménnyé. Hogy legyen miből élni. A legszemélyesebb megoldás így lehet egyben a legbarátibb mozdulat. A daloló ember egymagában sincs egyedül.

77