Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)

27/A. BUDA ELFOGLALÁSA. A híres és hírhedt Csonka bég, a félkarú főtiszt, Abdurrahman szeraszkír, főparancsnok-pasa közvetlen helyettese a Buda várát védő török helyőrség tisztjeinek rangsorában. Porosz, szász, bajor és magyar harcosok lépésről lépésre szorítják vissza a Csonka bég — immár maroknyi, de ádáz módon és bátran harcolva-hátráló — csapatát. A daliás termetű török főtiszt akkor esik fogságba, amikor utolsó janicsárjait is lekaszabolják a keresztény katonák. Ebben a pillanatban jelenik meg a szétlőtt falak egyik résén át, erős testőrség gyűrűjében, kivont karddal — és már sebesülten — Lotharingiai Károly herceg. Egy másik, szintén szétlőtt falszakasz törmelékein: behatolnak a Csonka bég védte utolsó — még török kézen lévő — palotarészbe Günther Pechmann bajor kapitány katonái, egy másodpercig a portól mindenki „megvakul”, de aztán kitisztul a kép: vége a török helyőrség utolsó egységének is. A bajor kapitány azonnal karddal ront a Csonka bégre, aki már fegyvertelen, de Lotharingiai Károly herceg rákiált a kapitányra:

— Megállj, vitéz bajor! Ne támadj fegyvertelen, sebesült katonára!

— Parancsodra, Kegyelmes herceg... — mondja a bajor tiszt és elveszi a török főtiszt nyakának szegezett kardot. Ekkor veszi csak észre a vitéz Günther, hogy teste több helyen is vérzik, leül egy a falból kifordult kőre, behunyja a szemét, mély álomba zuhan.

— Engem herceg ... — mondja gúnyosan Mehmed Colák, a „Csonka bég”, — ... csak a lábamon, bokámon lehet lesz vasba, béklyóba verni! A kezemet nem tudod megbilincselni, herceg, egyik karomat egy régi harcban elveszítettem — nevet kihívóan és mégsem minden „katonás” kedvesség nélkül a török nagyúr.

Lotharingiai Károly hallgat. Körülnéz a rommá lőtt hatalmas palotateremben, ő maga is fáradt, sebesült, kimerült. Leül egy a falakból kizuhant kőre. Egyik testőre letörli arcáról a verejtéket és vizet ad a hercegnek.

— A kutakat megmérgezték az én parancsomra, hogy még halálom után is pusztítsalak benneteket... — mondja mosolyogva a Csonka bég.

— Számítottam rá ... — válaszolja halkan Lotharingiai Károly, majd miután az egész serleget kiitta, hozzáteszi: — ...ezt a vizet apródjaim hozták és nem a te mérgezett kútjaidból mérték a vizet...

— Előrelátó voltál, herceg... — jegyzi meg mosolyogva a Csonka bég.

— Miért nem fogadtátok el a megadást? Fegyveresen vonulhattatok volna ki Buda várából — kérdi Lotharingiai Károly halkan, a török főtiszt szemébe nézve.

— Te a mi helyünkben elfogadtad volna a te feltételeidet, herceg? Te, a mi helyünkben feladtad volna Budát? — kérdi mosolyogva a Csonka bég.

— Nem. Dehát ez már amúgy is csak afféle játék a szavakkal, merőben teoretikus kérdés... hogy ne mondjam: „teoréma”. Én békét akartam kötni veletek... Katona létemre: én gyűlölöm a háborúkat... — mondja tűnődve, ám ajkán mosoly nélkül, Lotharingiai Károly.

— A keresztények nem tudják, mi az, hogy béke! Nem ismernek békét még tulajdon véreik között sem ... — mondja a Csonka bég, akinek eközben a herceg egy kézintésnyi parancsára: tábori felcserek megtisztítják, majd bekötik sebeit.

A Csonka bég szisszenés, jajszó nélkül tűri a fájdalmas sebészi beavatkozást. Visszatartja a lélegzetét, nézi a sebészek munkáját, nézi saját szétnyílt bőrét, nézi saját vérét.

— Köszönöm, keresztény ... — mondja, miután a sebészek bekötik az ellátott sebeket. Ezúttal mellőzi a herceg megszólítást, noha szavait Karl Prinz von Lothrin- genhez intézi továbbra is: — ... én kereszténytől segítséget ilyen helyzetben sohasem reméltem volna, mert a keresztények nem ismerik a Koránt. A Koránt, ha ismernék, tudhatnák: az utazónak, a sebesültnek, az éhezőnek, a szomjasnak, a rászorultnak: segíteni nem számít az erények közé. Természetes dolog. Ezért a Korán nem is parancsolja meg!

—Mehmed Colák bég fogoly vagy. Őrség! Vezessétek el, bántódása ne essen! Valamennyi fegyverét megtarthatja. A szolgáit nem. Az első fogoly-szállítmánnyal vigyétek Mehmed Colák bég urat, Buda várának helyettes parancsnokát Bécsbe. Számára főtiszthez méltó szállást biztosítsatok a foglyokat és rabokat szállító evezős810