Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)

gályán! — mondja fáradtan L. Károly herceg. És még egyszer a török főtiszt szemébe néz.

27/B. BUDA ELFOGLALÁSA. A vár elfoglalt részein tovább folyik a rablás, fosztogatás.

A részeg zsoldoskatonák elsősorban a török katonák holttesteiről és a foglyokról a talizmánokat tépik le: ékes, keleti tőröket, kardokat, vérteket kutatnak fel és sokat találnak is: hullarablóként ténykednek. A táborból a katonák nyomában a várba följött markotányosnők, szajhák, ugyancsak ittas állapotban, hordják a bort a holtakat és a foglyokat fosztogató katonák, zsoldosok után: velük isznak, táncolnak, vihogva nézik a foglyok megkínzását, megaláztatását, a török nők mezítelenre vet- keztetését.

Sok sebesült foglyot pöcegödrökbe löknek vagy az utcákon felső burkolat nélkül folyó sekélyvízű szennycsatornákba fojtanak: fejüket, arcukat a víz aló nyomva.

Természetesen nemcsak fosztogató, részeg zsoldosok járják a bevett Budavárát.

Megjelenik a szétlőtt palota romjai között a hadmérnök-ezredes, Marsigli gróf is: nyomban a nem teljesen kiégett „könyvtár” felé tart, amit a törökök az ostrom alatt tartalék arzenálnak rendeztek be. Marsigli társaságában van valamennyi ifjú titkára is.

Hamarosan rábukkannak a sok elégett könyv és tekercs, sok érseki-püspöki vagy éppen királyi kezekből származó okirat között a részben épségben maradt Mátyás király korabeli Corvinák-ra. Marsigli tisztában van ezen művek fölbecsülhetetlen értékével, titkáraival mindet lázas sietséggel ládákba rakatja, majd elhagyja a részben kiégett palotát, az értékes Corviná-kat tartalmazó ládákkal együtt.

Marsigli is rabló, mint a zsoldosok, csakhogy ő „kármentő”, ő értékeket ment a jövő idők számára a maga „könyv-rablásával”.

Titkárait suttogva kötelezi titoktartásra és dukátokkal fizeti meg hallgatásukat.

Járják a várat mélyen vallásos, nem részeg katonák és tisztek is, akik inni adnak a török nőknek, akik bekötözik a sebesült török harcosokat, akik haranglábra nehéz harangot állítanak fel és kongatják szüntelen, miközben az Üdvözlégy Máriát éneklik.

Azonban más helyein a rommá lőtt budai várnak folytatódik a végső ellenállást túlélt török foglyok elevenen való megnyúzása, karóba húzása.

Solent Esztert ismét — egy villanásra — látjuk reménytelenül menekülő török nők, gyermekes asszonyok és ifjú hajadonok között. A nők futása reménytelen: a vár és a helyzet urai immár a keresztény katonák, a részeg és fáradt, sebesült zsoldosok és nemkülönben részeg hadnagyaik.

Egy Szentföldet-megjárt lovag, akinek vértjét bokáig érő fehér köpeny borítja és a fehér köpeny hátán hatalmas fehér kereszt látható, ordítja az ájtatos, éneklő lovagoknak, katonáknak Szent Máté Evangéliumából a Salvator, a Megváltó, a Katona-Krisztus igéjét: „Nem azért jöttem, hogy békességet, hanem, hogy fegyvert bocsássák a földre!”

Eközben a pápai nuncius végérvényesen elrendeli, hogy mind a bevett várat, mind a Vízivárost katonai kitoloncoló őrség kíséretében hagyják el a szajhák, a rin- gyók.

A nuncius parancsát, mielőtt az őrség végrehajtaná, Savoyai Jenő egyetlen szóval: semmisnek nyilvánítja.

— Annyi kurva maradhat Budán, amennyi csak akar és annyi kurva mehet el Budáról, amennyi csak akar — hangzik a dicső herceg lapidáris, tömör parancsa. Az őrség a herceg és nem a nuncius parancsához igazodik.

Sok zarándok özönli el a visszavívott budai vár romjait. Savoyai Jenő herceg parancsot ad a tábori őrségnek:

— Ezeket mind kiűzni! Sokuk keletről jött! Járványt terjeszthetnek! Pestist, leprát, kolerát! Kitoloncolni őket Buda várából és Buda közeléből is!

Az őrség haladéktalanul indul a herceg parancsának teljesítésére.

811