Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
— A vár ég, herceg! — jelenti egy lovastiszt, aki a már bevett bástyák felől vágtat Savoyai Jenő herceghez. — Hát mi nem is tüzet oltani jöttünk ide, kedves kapitány! — mondja nevetve Prinz Eugen. Egysége élén tovább nyomul előre a szétlőtt, részben már keresztény' kézre került belső falak, cölöpakadályok felé. Fekete füst borítja a nemes lovagokat, a zsoldosokat, a magyar hajdú katonákat. Az erős nyárvégi, szeptemberi szél forgatja, lenyomja, aztán felkapja, örvénylésbe hozza a fekete füstöt, port. 25/A. FÖTÁMADÁS II. (FOLYT.) Arnót Abdurrahman pasa, főcsausz, szeraszkír a török asszonyok és leányok által sáncba emelt homokzsákok, kőtömbök és gerendák, cölöpök védőfala mögül folytatja a harcot, mindvégig mellette áll egy dervis és egyfolytában recitálja az idős főparancsnoknak a Korán bizonyos részeit. A pasa végül rászól: — Elég! Tedd le a Koránt! Ragadj kardot, vagy lándzsát te is! És állj ki a sáncra, mint hű janicsárjaim! A dervis teljesíti a parancsot: leteszi a Koránt, kardot vesz a kezébe és a sáncra lép. Azonnal le is lövik a badeni muskétások. — Egy órai igazság többet ér, mint hetven évi imádság! — kiáltja Abdurrahman, miközben a falakra, a harcba vezényli a derviseket, a müczzineket, az összes szentéletű férfiakat. — Mindenki a harcba: a főszámadás-vizsgáló, a csauszok felügyelője, összes írnokával együtt, itt már nincs mit írni! Mind a falakra! A főpénztáros is, írnokaival együtt! A történetíró is ragadjon lándzsát, itt már nincs történetírás! A mértékfelügyelő is, a vár naplóírója is, az összes vám- és adófelügyelő is, minden írnokával és titkárával együtt: ragadjon lándzsát, kardot és ki mind a falakra! Különben a testőrségemmel vágatom le mindőtöket! A törvénybírák és írnokaik is: mind a falakra, a kapukhoz! Itt már nincs ítélkezés! — kiáltja a pasa. Lassan „megindul” a magas rangú és sok előjoggal bíró hivatalnokok „serege” a pasa testőreinek fenyegető kíséretében, fegyvert fognak, s mennek a falakra, a kapukhoz, ahol vad, véres közelharcok dúlnak. A pasa lóra száll, sok magasrangú aga és bég még egyszer utoljára, búcsúképpen és végső tiszteletadásból az idős nagyúr, a fővezér kengyeléhez dörzsöli arcát, azután — ez a végső eligazítás volt — indulnak harcálláspontjaikra, hogy az elesettek helyén tovább vívják a harcot a kapuknál, a betört rondelláknál, a réseknél, a nők és foglyok által emelt — immár égő, mit sem védelmező cölöpgátaknál. 25/D. FÖTÁMADÁS II. Remenyik István és több magyar bajtársa egyszerre sebesülnek meg a belső falaknál, a ledöntött kőtömbök közül kitörő ,szamuráj-szerűen” harcoló janicsárok jatagánjaitól, pommerlandi páncélosok vágják ki őket a biztos halálból, lemészárolván a halálmegvető bátorsággal ellentámadó janicsárokat. Reményit Istvánt hátraviszik a tűzvonalból, s bajtársait is, sebeiket magyar nők mossák ki és kötözik be, vizet, bort, húst adnak nekik, lefektetik őket — közel a halott katonákhoz — alkalmi „ágyakra”, durva darócokra. — Magyarországra... — mondja Remenyik István, miután megitta a borát és egyik bajtársához fordul — csak 83—84-ben 6 millió forint terhet róttak ki pénzben és élelemben! Ezen az áron, igenis mi, magyarok vesszük be Buda várát! Még ha Lipót császár nem is engedélyezte Esterházy palatínus könyörgő kérelmét, hogy engedélyezze az önállóan működő külön magyar hadsereg toborzását, felállítását, és felszerelését, hivatkozva ... a tizennégy évvel ezelőtt történt és véresen megtorolt Wesselényi-összeesküvésre! Alsó-Magyarországra 5 millió forint esett, a Dunántúlra 3 millió forint! Krőzus népe volna ez a nyomorult magyarság! És még itt is, Buda alatt, szinte kivetnek minket a harcból, a dicsőségből, vagy pedig a biztos halált jelentő vállalkozásba, a leggyilkosabb rohamokba parancsolják a magyar katonákat! És azokat is csak hitványosan szerelik fel! Tatárnál rosszabb ránk a német! — Halkabban beszélj, kedves István ... vannak itt magyarul értő sebesült császári zsoldosok is ... — mondta Remenyik bajtársa. 808
