Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
omlásokat okoztak: mind hevesebb közelharc, kézitusa bontakozik ki, ez a harc hullámzik, egyes részeknél, ahol a keresztény katonák áttörik a cölöpöket-karókat és harcolva följutnak a homokból-földből-kődarabokból álló védelmi vonalig: ott már nem csak török harcosok, de török nők is megjelennek, a maguk módján harcolva: kővel-tüzzel-doronggal vagy már csak puszta testükkel is. Marsigli gróf, fő-haditérképész távcsővel nézi a rohamot. Eközben a mozsarak, az ágyúk tűz alatt tartják a vár belső részeit és a falakat. Lobgolyók, tüzet-lobbantó lövedékek zúdúlnak a várra. A cölöpgátak lángra lobbannak, ennek ellenére — a lángban — janicsár katonák és tisztjeik állnak, van, aki összeesik: elég, van, aki: a lángok között — hogy ruhája is ég már: fegyverrel fogadja az első behatolókat. Olasz vegyésztudósok gyújtógránátjaiban ég el a török védőseregnek az első roham elébe vetett — elit — „első lépcsős” egysége, az első harclépcsőben találkozó katonák mindkét fél részéről elesnek, de: „élő-sövényként”: újabb- és újabb török katonák lépnek az elesettek helyébe, azok testén folytatják a reménytelen harcot. Abdulmadsid aga, janicsárjai élén esik el, karddal vívott közelharcban, a várfalaknak egy olyan helyén, ahol az ágyúk ütötte rések csaknem mint kapuk: kinyitják Budát az ostromlók előtt. Ekkor lépnek működésbe a katapult-rendszerű tűzbombavetők, a lövedékek becsapódásának helyén minden lángra lobban, minden ég, kiég. Vasból öntött kézigránátok és cserépből égetett kézigránátok zúdúlnak a védőkre, a végső roham előtt bajor, hesseni, württembergi katonák sortüzet adnak le a ka- nócos puskákból: majd karddal-, lándzsával rohamra indulnak az ágyúk, mozsarak, robbantóárkok ütötte falrések felé. Lotharingiai Károly főherceg, Savoyai Jenő herceg a harcálláspontjukon: Buda várának makettjét tanulmányozzák. — Nincs hátrálás, Eugen! Most nem teljes erőnkkel kell harcolnunk, hanem erőnkön felül, azzal az erővel, ami túl van testi-lelki erőnkön, ami már nem mi vagyunk, de aminek lennünk kell! Menj, Eugen, rendeld el a vár ellen a zárótüzet, azt nyílt roham követi! Indulj! — Herceg, adjon parancsot a tűzbombavetők, a nehézágyúk, a mozsarak utolsó zárótüzére! — mondja Prinz Eugen — hozzátéve:..., hogy a végső rohamra indulhasson a gyalogság... és lehetőleg ne a mi ágyúzásunk verje szét őket! — Még várj! — Már nem lehet várni, herceg! — Lehet! Ez parancs! Menj, Eugen, indulj, te vezeted a közvetlen rohamot! — Amennyiben ebben a véres harcban lehetséges, herceg, őszentsége szeretné, ha Abdurrahman pasát élve ejtenék foglyul és Rómába vinnék, — mondja a budai vár makettjénél némán álló-várakozó pápai nuncius, vatikáni követ, a Pápa teljhatalmú megbízottja. — Attól tartok, hogy őszentsége ezen óhaja nem fog teljesülni! Abdurrahman pasa, ha Budát egyáltalán ezzel a rohammal bevesszük, biztosan nem lesz a túlélők között... — mondja Prinz Eugen. Távcsövet emel a szeméhez. Majd parancsot ad egy jól látható janicsár-kirohanás elhárítására. — A dupla-láncos golyókkal való tüzelésre átállni! — Itt még a sodronyingek is kigyulladnak! — kiáltja egy a katonáit rohamra vezénylő kapitány. Máris elesik. És valóban égnek, lángolnak az alattuk való eleven test tűzétől a sodronyingek, a páncélos-rostélyok, sisakok is. — Lándzsások előre! — a tiszt kiáltására már nincsenek élő lándzsások. — Kapupetárdákat! Cölöppetárdákat, tüskésbombákat bevetni! — Falkonett-gyalogság, rohamra! Valamennyi ágyú adja le a zárótüzet! A sereg elérte a falakat. Tárcsapajzsos gyalogság: előre! Az irányt a szász spétumosok jelzik! A célbavett vállalkozás mellett kitartani! Grimani, olasz lovag a választótűzben lerogy a fűbe. Az ágyúk dübörgése. «n:i
