Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)

A fölszólított fejedelmek, főparancsnokok és főtisztek mind a mondott térképasztalhoz mentek és tanulmányozni kezdték a színes vonalakkal bejelölt térkép-vázlatait, felvonulási ütemterveit a főtámadásnak.

— Nos? — kérdezte tőlük a herceg kurtán.

— Miért éppen a brandenburgiak hajtják végre a színlelt támadást? — kérdezte Schöning ingerülten.

— Az a színlelt támadás, kedves Schöning, hamarosan, túlságosan gyorsan is: valóságos és véres támadássá fog válni! Éppen ezért tettem oda a brandenburgi csapatokat! Nem hisz nekem? — kérdi halkan a herceg. Int szárnysegédjének. A fiatal nemes azonnal fölnyitja a fővezéri sátor díszesen kivarrott bejárati lapját: hat-hét rongyos, civilnek is, katonának is látható férfi lép be, mélyen fejet hajtanak a fejedelmek, a nagyurak, a főtisztek előtt. Lotharingiai Károly színjátéka ez, ti., hogy ki-kit meggyőzzön arról: övé és nem másé a főtámadásban elfoglalt legveszélyesebb fal, illetve bástya.

— Ezek a szerencsétlen keresztény foglyok tegnap éjszaka szöktek ki, a janicsár kirohanás alkalmával a várból... a Csonka-toronyból, ahol a keresztény rabokat őrzik. Százados! — szól az egyik nagydarab férfihoz a herceg — ... ön Bécs ostromakor esett török fogságba, igaz? S onnan hurcolták ide, eleinte rabszolgamunkát végzett, később pedig, embereik fogytán, beosztották a beomlott falrészek és az ágyúink ütötte rések betöméséhez... úgyhogy meglehetősen ismeri, hogyan oszlik meg a falakon belül a védősereg ereje. Így van, kapitány?

— Így van, kegyelmes uram. Nagy erőket vontak össze az Esztergomi rondelláknál ... még nagyobb erőket a Bécsi kapunál és az azt védő bástyáknál... továbbá a Fehérvári kapunál...

— Nos, kedves Schöning? Kegyelmességed még mindig úgy találja, hogy az ön seregeire bízott színlelt támadásból nem válhat-e vajon a főroham legvéresebb ütközete, sőt, nem hiszi nekem, hogy az általam kijelölt falszakasz és kapu-erődmű- vek ellen indítandó színlelt támadás, amit Kegyelmességedre és csapataira bíztam: nem fejlődhet-e a végső roham sikerét és a végső győzelmet javunkra eldöntő súlyos harccá? — kérdi Lotharingiai Károly a brandenburgi főparancsnoktól.

— Ott leszek! Ott leszünk! És nem színleljük majd a támadást! Rohammal törünk át az excellenciád által kijelölt falszakaszon, nemkülönben a kapu-erődítményeken!

— Ebben magam is tökéletesen bizonyos vagyok, kedves Schöning! — mondja Lotharingiai Károly. Megnézi tojásdad alakú, nürnbergi zsebóráját, jelezvén, hogy a maga részéről befejezettnek tekinti a haditanácsot.

Ekkor azonban megszólal Marsigli gróf, fő-haditérképész.

— Kegyelmes uram ... Abdurrahman pasa hetven esztendős ... nem tartanám kivihetetlennek..., hogy nagy pénzen megvett fogoly török tiszteket juttatnánk vissza a várba... vagy más módon is el tudnám képzelni, hogy méreggel végezzünk vele! Abdurrahman halála esetén: a védősereg azonnal megadná magát...

— Marsigli! Ilyen török tisztet nem fog találni foglyaink között, ebben biztos vagyok! — mondja nyersen Lotharingiai Károly.

— Marsigli! Ez harc, ez ostrom, ez háború, nem méregkeverés! — mondja nemkülönben nyers hangon Savoyai Jenő. Ekkor azonban megszólal a pápai nuncius, a vatikáni teljhatalmú követ:

— Pedig... Marsigli gróf merész ötlete... talán bizonyára megrövidíthetné az ostromot! Nem kellene nyomban elvetni! Hiszen őszentsége több pénzt már nem küldhet a seregnek, ha netán... az ostrom elhúzódna, ha ezt a támadást is netán ... visszavernék a hitetlenek, ismert fanatizmusukkal, amely már az őrülettel határos... és ha jól tudom, a keresztény katonák zsoldjának kifizetése most már ismét igencsak esedékes volna ... ha, esetleg ...

—Excellenciád hamarosan visszatérhet Rómába és jelentheti őszentségének: Buda visszavételét a töröktől a Szent Liga és őfelsége I. Leopoldus német—római császár és magyar király hadseregei által! — mondja udvariasan, mégis némi gúnnyal a hangjában Lotharingiai Károly.

801