Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
sereg" induljon nyomban: Bécsbe, mások Berlinbe, Bajorországba, főleg: Rómába és növeljék a franciáknak dolgozó hírszerzők számát Sztambulban is, a „fényes Portán”. A két magasrangú államhivatalnok nyomban indul is, a parancs végrehajtására. Lajos kedélye mind komorabb lesz, végül egy szobába megy be a moseli lánynyal; hadsegédeivel, titkáraival katonai térképeket hozat be, s azokat hosszan tanulmányozza. Közben az egyik térképésznek megjegyzi: — Európa nem mindig így nézett ki, s nem is fog sokáig így kinézni! Majd ismét elmélyed a katonai térképek tanulmányozásában. A legtöbb figyelmet a Duna vonalának, Bécs és Buda térképének szenteli; itt színes tintával különböző jeleket tesz; közben ismét fölnéz a katonai térképek atlaszaiból és egyik titkárát magához inti: — Tanítsd meg írni, tudós ifjú ember, ezt a szép moseli leányt! S miközben a moseli Marcelline írni tanul, jöjjön egy festő, ne egy! kettő-három: és fessék meg a moseli leányt, amint írni tanul, fessék meg élethűen, erős, nagy kezeit épp úgy lássam a képeken, mint dús szőke hajfonatait és hosszú szempilláit! A parancsot vevő magasrangú hivatalnokok máris indulnak a festőkért, miközben a királyi titkár leülteti a moseli leányt, tollat ad kezébe, tintát és papírt tesz a szőkeség elé, néhány betűt előrajzol az írástudatlan, ám archaikus, vénuszi szépségű leány számára s halkan kéri, másolná le utána az előrajzolt betűket. A moseli leány készséggel, bár óvatosan hozzálát a betűk másolásához. Közben előkerül két festő, kik eredetileg a nagy vadászat megörökítésére jöttek a királlyal a vadászkastélyba, de most a leányzót festik, a „moseli Vénuszt”, amint a betűvetést gyakorolja. Közben Lajos a Duna hosszú, kék színnel jelölt vonalát tanulmányozza mindegyre, később Erdély térképét kéri, majd vörös tintával és tollal a kezében egy másik térképasztalhoz lép, energikusan mártja a tollat a tintába és ki-x-eli, áthúzza Hollandia határait. 17. A DUNÁN. A Bécsből le délnek, Buda alá elindult hadigálya és utasai: Európa sok népének fiai közelednek az ostromlott várhoz. A hatalmas vitorla, melyet alig dagaszt az enyhe nyári szél, eltörpül a még hatalmasabb kereszt és a hadilobogó óriási vászna mellett. Bal és jobb oldalon: két szinten, összesen negyennyolc hosszú evező hajtja a lomha gályát, de ott, ahol a Duna nem engedi meg az evezők használatát, partközeibe sodortatják magukat, lovakkal és török, tatár hadifoglyokkal, hosz- szú kötelekkel vontatják a hadigályát. Katalin-puszta és Verőcemaros magasságában, a hajnali köd éppen fölszakadó- ban, amikor a török dereglyék, naszádok, sajkák egész rajban közelednek a vezérgálya felé. Az alvók riadnak, a böjtölők kardot rántanak, de a török dereglyék élsora már elérte a nehézkes keresztény hadigályát és a janicsárok arra készülnek, hogy a gályára átugrálva, azt lehetőleg felgyújtsák, s a fedélzeten, kézitusában koncolják fel a keresztény harcosokat. A hajón tartózkodó papok is mind fegyvert ragadnak, katolikusok, protestánsok egyaránt. Mégis, mintha a meglepetésszerű támadás kivédésére már-már késésbe kerültek volna a keresztények. Csak egy pillanatra döbbennek meg a már a gálya palánkján átugráló janicsárok: Konrád Tullau-Einkornwald, sváb lovag, a kötelék parancsnoka, a hadigálya hátsó emelvénye felől: teljes vértben, sisakban, kivont pallossal és lóháton ront át a fedélzeten a törököktől elözönlött hajópalánkok felé. Mögötte még két lovas. A lovak hőkölnek, de a mészárlás megindul, mindkét részről. A többiek, köztük Reme- nyik István is, karddal, szablyával rontanak a gályát támadó török katonákra. De előkerül a kopja is, a hegyestőr, a fokos, buzogány, és a csákány is, miközben a palánkra fel nem kapaszkodott török hajós-katonák azon vannak, hogy megcsáklyáz- zák a nehéz gályát, mielőtt a könnyebb dereglyék és gyors sajkák védőgyűrűvel vehetnék körül a megállt, a sodrással lefelé imbolygó vezérhajtót. A magyar nemesek szolgái fokosbaltákkal támadnak a hajópalánkba kapaszkodó török katonákra, akik 795
