Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
vágtak az öl magasságot is kiütő ősnádasban, leszúrtak néhány rájukrontó janicsár harcost, majd a rémülettől bénultan és magukra egyre hiába vetve-hányva a keresztet, megpillantották a mocsáron-lápon-nádason, szinte vizen lebegve közeledő „segítséget”: Tinnye, Uny, Jászfalu, Csab, Perbál, Máriahalom, Leányvár, Csolnok, Dorog, Bikol, Tokod, Kesztölc, Telki, Tök, Zsámbék földbirtokosainak őrjöngő hitveseit, leányait: a némberek kibomlott, hosszú haja nem akadt fenn az embermagasságú nádasban, jöttek, dalolva és kacagva, élükön Vasdinnyei Magdolna, s velük: Nedeczky Lolli, Bakóczay Magdolna, a szépséges Eölbey Kata, az almamagbarna-szí- nű dús haját mostanra lobogó sörényben viselő Chepke Katinka, és Radimóczy Anna asszony is, a szigorú és szentéletű szendi lelkész, Szomódi János hitvese, akit a lidérc-rajt vezető Magdolna szintén megitatott a banyák keverte bűbájos italból, s jöttek mind, Pilis vármegye legszebb asszonyai, leányasszonyai, hajadonai, nemesasszonyok és nemesleányok, őrjöngő, kacagó önkívületben, szoknyáik régen leszakadtak már, mellyrevalóik nemkülönben szétszaggatva lógtak keblükön, és zengett a boszorkányok dala: „Bakkecskével üzekedj, ha elhullt csökött kedvesed! Ördög farkával fenekemben, Oltárszentség lábam közben!’’ A brandenburgi páncélos lovasok hátrálni kezdtek, vissza a tinnyei útra, ki az ölmagas ősnádasból. Parancsnokuk azonban — Roggendorf lovag — török hadicselt gyanított a kacagva, énekelve közeledő magyar nemesnők lidérci őrjöngésében és keresztet vetve magán, rohamra vezette páncélosait: egyenesen bele a mocsárba- nádba-lápba: s ők, kik Pommer land büszkeségei, daliái voltak, s kik Budát jöttek harccal fölszabadítani, a Garancsi tó mocsarába fulladtak bele. Eközben a lassan Óbuda felé visszavonuló török felderítő és utóvéd egységek parancsnokai — Beslii Husszein aga, Szinán aga, Hasszán, óbudai beglerbég — haditanácsot tartottak Csabán a Kopaszhegyen. — Minden katonámat kivonom innen a hegyek közül! Majd az óbudai domboknál és a Duna partjáig ásatott sáncoknál állítom meg a herceg előőrseit! — jelentette ki Beslii Husszein aga. — Jó, hogy nem a fürdőkben akarja méltóságod megállítani őket! — mondta nyersen Szinán aga. — Elég! Odanézzenek! — kiáltotta a hatalmas termetű Hasszán, budavári beglerbég — ... Oda! Részeg német zsoldosokkal karöltve, az iménti asszony- és leányraj közeledett, sörényszerű hajfonatokkal, le- és megtépett szoknyákkal, széttépett mellyrevalókkal, víg dalokat énekelve a halálról és a szerelemről, afféle „villon”-i balladákat, nagy disznóságokkal a szavaikban. A két aga és a beglerbég is cselt gyanítottak: testőrségükkel és katonáikkal együtt, mind lóra kaptak, megkísérelték lerohanni az énekelve, részegen közeledő bandát. Ekkor azonban megjelentek a Tinnye—Csaba útleágazás felől Bottyán János lovasai. A szpáhi század élén Szinán aga vágtat, le a csabai Kopaszhegy lejtőjén, hogy lerohanja, kardélre hányja az éneklő, részeg zsoldosokat és velük együtt a ringyói- kat is: Bottyán lovasai elől — lévén azok túlerőben — azonban ki kell térnie Szinán agának, noha a harcérintkezést felveszi velük, de azután a bécsi úton, Vörösvár felé, Óbuda irányában, parancsot ad a szpáhi századnak a visszavonulásra. 4/B. PILIS. Néhány nemes asszony és nemes lány, kik még többet ittak a Vasdinnyei Magdolna parancsára összegyűlt banyák bájitalából, s attól teljesen delejes állapotba, megbabonázott-megátalkodott kedélyre emelkedtek: most a tóparton ődöngve bort isznak, palackból. Pörögnek sarkukon, táncolnak egymásba karolva és egy közeli 779
