Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
jó irányt használhattak, kik végre fölfogták Isten akaratát: a békét! Most azonban nem békét kötni küldlek bennőtöket, hanem hadat viselni a Szent Kereszt jegyében a pogányok ellen! Áldásom mindőtökre! Fegyvereitek diadalmaskodni fognak Szűz Mária, Szent István, Szent Gellért, Szent Margit Magyarországában! Ámen! Még hozzátette: — Levelet írtam Lipótnak és Lajosnak! Nem Strassburgért kell háborúzniok a keresztény királyoknak, hanem Buda fölszabadításáért, hogy az ottan hitükben és eképpen földi életükben megalázott és meggyalázott keresztény testvéreink hitükbe visszatérhessenek, azon az úton, amit a ti fegyvereitek vágnak előttük, Isten segítségével, Isten nagyobb dicsőségére! Üzenem a császároknak, üzenem a királyoknak, üzenem a fejedelmeknek, üzenem a kicsiny és a hatalmas országok Imperátorainak, üzenem a mi korunk kis és nagy Caesárainak és azok összes alattvalóinak: csak egyetlen trónus van! Jézus király trónusa! Jézus Krisztus Megváltó Urunk trónusa az egyetlen trónus, ki ottan ül a Mennyek Országában, Atyja oldalán, a Teremtő, a Kreátor oldalán! Ez az egyetlen trónus! A többi: mind hitvány evilági, földi farag- vány, hívság, csakhamar megtörő és elporló anyag! Ezt üzenem az összes Birodalomnak! Ezt üzenem Versailles-ba, ezt üzenem Bécsbe, ezt üzenem Madridba és ezt üzenem Sztambulba is! Királyok?! Imperátorok?! Helytartók?! Mind személyes érdekeikért harcoló koronás szolgák csupán az Űrjézus és a Teremtő Atya szentséges színe előtt! Vonuljatok hadba a kereszt jegyében és a kereszten kivérzett MEGVÁLTÓ KATONA igéjével ajkatokon! Nincs más lex regia, csak Krisztusé! Ámen! XI. Incze pápa őszentsége az utolsó mondatokat üvöltötte, úgyhogy a birodalmi lovagok Nagymestere fölriadt álmából, állva aludt ugyanis. A pápa csak az utolsó szót — az ÁMEN-t — ejtette ki suttogva, nagyon halkan. A pápai nunciusok egyike, szolgái és titkárai kíséretében máris indul: Magyar- országra, Budára, ő viszi a Vatikán aranyát Lotharingiai Károlynak. A birodalmi lovagok kísérik a veszélyes útra. 3. STRASSBURG. Strassburg város piactere: ezt a teret szűk utca köti össze a dómtérrel és másik utca azzal a térrel, ahol Gutenberg háza még áll. A hatalmas embertömegben, Remenyik István és néhány más, a gályapadról a nyakvasból és a tenger hullámaiból egyetlen deszkaszálon menekült protestáns társa, hitsorsosa: a vásáron nem a cikkeiket piacra hozó, hanem énekszóval átvonuló mesteremberekkel találkozik: katalán hajóácsok, tetőfedők, kőművesek, puskamívesek, kardkovácsok, szíj jártók, kovácsok, lőpor-molnárok menetével: e tisztes férfiak nyomában legényeik és inasaik lépkednek, ők hozzák a katalán mesterek szerszámait, munkaeszközeit a céhmesterek utón. — Hová lesz ez a díszes menet? Tán a dómnak másik tornyát jöttök építeni? — kérdezi egy strassburgi mesterember, köszöntve a katalán mesterembereket. — Nem, derék strassburgi! Budára megyünk, át Bécs városán, a török sereg ellen, önkéntes akaratból, tehát inkább tornyot rombolni, mintsem a ti dómotok másik, még hiányzó tornyát fölépíteni! — feleli méltósággal a katalán mesteremberek vezetője, egy puskamíves. Ezt hallja és érti Remenyik István. Ekkor a bécsi török ostrom és a korábbi Buda ellen intézett sikertelen ostrom veteránjai szólnak közbe: közülük sok a rokkant, a csonka-kezű, a félkarú, a félig elégett arcú: — Buda várát a töröktől visszahódítani soha nem lehet! — Nem! No nézd csak, jó katalán! Nézd, hol a fél karom?! Budán rohad! — Hol a fél szemem?! — kiáltja, ráduplázva egy másik. — Isten segítségével lehet — mondja nyugodtan a katalán puskamíves. — Ott maradsz, jóember, a sáncokban, el se temetnek... kutyák tépik szét a hulládat... — mondja egy harmadik veterán — ... adj pár garast! A puskamíves és példáját a többi céhmester is követi: pár garast oszt szét a veteránok között. — No még mindig Budára akarsz-e menni? — kérdi Remenyik társa. — Még mindig, pajtás! Énnékem nincs más választásom! — így Remenyik. 774
