Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
Lent, a Tevere partján részeg német, osztrák és svájci lovagok egy hatalmas bakkecske hátára kötöznek fel egy csuhás szerzetest, mögéje pedig egy meztelen keblű, kacagó trasteverei némbert, a nő nevet, belekapaszkodik az üvöltő szerzetesbe, aki sem a kötelekből, sem a nő karolásából — ki hátulról fonja, öleli testét a szerzetes testére: nem tud szabadulni. A lovagok röhögnek, kezükben boroskupák, kardok vagy korbácsok, az egyik páncélos lindaui lovag korbáccsal hatalmasat húz a bakkecske farára, az állat farára, az állat fölágaskodik kínjában, aztán — a hátára kötözött monte cassino-i szerzetessel és a trasteverei leánnyal vad irambán ront, rohan a Tevere partját kísérő fák, cserjék, bozótok rejtekébe, hallatszik a tevereparti leány kacagása, a szerzetes üvöltése és a lovagok röhögése. És ének és tánc. A bakkecske becsörtet a folyóparti bozótba. A vad bacchanália inkább az ókori Róma nagy nyári Napéjegyenlőség ünnepét idézi, semmint az Örök Város, Róma Püspökének s a több mint 300 katolikus templomnak, szentélynek városát. Költők szavalják verseiket, koldusok közelítenek a nemes urakhoz, KORBÁCS! Apácák vonulnak át a Santa Maria del Trastevere bazilika előtti téren, néhány lovag keresztet vet, mások röhögve töltenek bort az ónkupákba és fenyegetőleg mustrálják a szerzetesnőket, Jézus Krisztus urunk menyasszonyait. Hatalmas barokk vízió, „barokk imágó’”, vad barokk „veduta” a tér és a Tevereparti alkonyati látvány: mint valami varázslatra — az ördögére! — bemozdult: barokk templom mennyezetfreskó, olyan a latinalkonyi összkép. De több a kurva, mint az angyal, több a szajha, mint az apáca: ám Jézus jegyesei mégis bátran, emelt fővel vonulnak klastromuk szigorú kapuja felé és odabent már más a világ: a kerengő szigorú oszlopsora és az esti harangszó, a rózsafüzérek és a „Stabat Mater dolorosa, Stabat Mater lacrimosa ... Dum pendebat filius.” csodálatos kórusát zengi a szüzek ajka. A kerengőn, a cellákon, a kolostoron kívül: tovább tombol a tánc, körbejárnak a hatalmas ónkupák, ömlik a Frascati hegyek bora, de vannak — s ők a legvadabbak — akik nehéz maiagai borokat vagy rajnai, moseli borokat isznak s nem a köny- nyű lacium-i „Lacrima Christi”-t. „Gerungen wie die Helden, Verblutet Mann und Mann! Nur Lieder werden melden, Was Grosses sie getan.” Ezt éneklik, harsogják, üvöltik a lovagok, a zsoldoskatonák, a martalócok, a nemes rajnai páncélosok. „Stabat Mater dolorosa luxta crucem lacrimosa Dumpendebet filius.” Ezt éneklik kórusban az apácák, a szerzetesnők, Jézus jegyesei. Ezen a nagyságos latin alkonyon, mintha Bernini szökőkútjaiból maga az ördög zúdítaná bő sugárban a vizet, mintha Bernini SZENT TERÉZ EXTÁZISA c. márvány- szobra: valóban a delirium, a mámor jegyében elevenedne most meg! — Bete! — ordítja egy francia lovag, ki német lovagokkal kártyázik egy szökőkút káváján ülve, körülöttük leányok, ők töltik a kártyázó nemes urak, majdan Budáért hősi halállal eleső lovagok kupáiba a bort. Lorenzi BERNINI és Francesco BORROMINI hatalmas barokk RÓMÁJA ez! Kutak-szökőkutak, szoborcsoportos díszkutak, fenséges oromzatú, boldog és merész boltívű barokk templomok tomboló Rómája! 771
