Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Csiki László: Kísértethajók
Lehetsz üveg vagy guriga. Lehetsz költöző madár, zászlólobogás, Csillanás. És emlék. Megmondtam. 'Érdekes dolog, hogy ez a költői nyelven levezetett igazság megjelenik a kortáns prózában is. Nemcsak Csíki saját elbeszéléseiben, hanem például Krasznahorkai László Sátántangó című könyvéhn, melynek egyik kulcsmondata így szól: „Mert csak az történhetik meg, ami megfogalmazódik”. Az egybeesést aláhúzza, hogy ez a teremtőhatalom itt sem menekvés! lehetőség, hanem adottság, sőt átok.) De nemcsak adottság ás átok, hanem mindent túlélő remény is. A rekedt hangú versek sorai közt, mint aranyló nap, friss, idilli hang szólal meg, Radnóti Miklósé: „feleségem ajkán vörös szárnyát próbálgatja a nevetés.” S követik más, pasztellel rajzolt költemények: a kora reggeli szerelemről szól az Áttűnés, emlék helyett álmot és nyugalmat kér a Néha az asszonyok kezdetű s „örök vagy”, szólítja meg a Tükör I—II-ben kedvesét a lírai én. E valódi szerelmes versek legjobbika a Pasztell, amely bizonyítja: elbírja a mai vers is a hangulat szépségét. A Kellékek című, 1972-es kötetéből válogatott versek közül az utolsó ciklusa a költőelődökhöz intézett tisztelgőversek, melyek közös jellemzője — hadd használjuk ezt a kifejezést — a szívdobogtató hazafiasság („mint összeharapdált nyelv, a kis nép ' majd nélkülem ráng száz évig, mint ezer ótia —”). Az Európa megint című hosszúvers, az első korszak ars-postica szerű megszólalásainak összefoglalója: De maradjunk meg a versek Közös Piacán, a képzetpárosítás európai keretei között. Mintha csak egyenest a transszilvanizmusban az európai tájékozódással folytatott hagyományfelmutatóst kereső Babits szavaira bólintana. A következő rész beköszöntője a Mottó és tartalomjegyzék, harmadik verses- könyvemhez című képvers, melyben „Fájdalomtól megtört szívvel”, egy sírkereszt formájú versben tudatja, hogy tegnap délután meghalt a vers. Ez az ironizálóan komolykodó, kevéssé sikerült hangnem üli meg a következő húsz-harminc oldalt, mintegy igazolva a kiinduló tételt. Unalmas, modoros, modernikedő versek ezek, nem jut rajtuk keresztül az üzenet. Szomorú versek ne bohóckodjanak, a vidámak minek komolykodnak. E versek esetében áll az, amit egy kritikus írt írójukról: „Olyan ő, mint az a szobrász, aki az ellenálló anyagra időnként olyan nagyot üt, hogy nemcsak a fölösleget távolítja el, hanem a megálmodott-megtervezett mű egy darabkáját is." Vannak persze itt is jó versek, de az Angyali üdvözlet című remeikig csak egyetlenegy sikerült igazán, a Benedek Elek emlékére írt Ambrus királyfi, melynek kezdősora akár a kötet mottója is lehetne: „minden titkunk sorsunk". Aztán egy újabb szerelmes ciklus következik. Három versből áll, s a szellemivé vált szerelmet hirdeti: „s a testi kéjben végül minden testtelein lesz”, mely állapot boldoggá tehet, s — hát mégsem halt meg a vers? — megmenekít magánytól és rossztól. „Te vagy a boldog azonosság” — kiált fel, majd egy másik versében így folytatja: „Rossz bőrbe búni — már én is rossz vagyok —, Kit így szeretnek, annak nem szabad." Ezután a boldog azonosság versei követik egymást, mely boldogsóig a forma tobzódó pompájában, játékos bravúrjaiban is megmutatkozik (Harmadik levél, Feddő ének kardra és trombitára), és a groteszk szerepköltöményben, mélynek címe A1 New verseiből. Ám a boldogság pillanatnyi: (az utóbbi vers 4. része teljesen váratlanul elikomorodik, s ez a komor, „vérezni; gyógyulni nem” — hangulat folytatódik a válogatott versek utolsó darabjáig, az utolsó három, a mai magyar költészet csúcsán elhelyezkedő hoszsú versig. Ezt a kíméletlenül őszinte, s ezért szomorú hangnemet — mert tisztán lát — objektív módon próbálja magyarázni: Annyi •hallóiról szóltam már néked, s ne hidd, hogy őt dicsérem. 754
