Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - Siposhegyi Péter: Az első gongtól a fődíjig
SIPOSHEGYI PÉTER Mindig érdeklődéssel figyelem a különféle szavazások végeredményeit. Bevallom, leginkább az „Év legjobb magyar drámája” választás (halt gyengülő ösztöneimre; főleg azokban a gyákori esetekben, amikor a vízszintes vonal döntő fölénnyel utasítja maga mögé élő klasszikusainkat. Ezért is örültem, amikor Vámos László, a fesztivál alapítója és zsűrielnöke örömmel újságolta: idén a nyertesek átlagosan kilencven százalékos szavazati aránnyal lettek elsők. Ezek szerint a zalaegerszegi színház is. Nem lennék meglepődve. A társulatépítés, művészi színvonal, elnelópés triumvirátusát iá zalaegerszegiek valósították meg legjobban, így az eredmény ezúttal nem volt meglepő. Zalaegerszeg kétéves színháza fennállásának második évében az év együttese lett. Nem vagyok esztéta, így nem kívánom, az esztétikai minőség fejlődését bemutatni az első gangszótól az utolsóig, annál inkább sem, mert bár az első pillanattól kezdve megkülönböztetett figyelemmel kísértem a színház útját, azt senki nem állíthatja magáról, hagy kért éve látott előadásróQ pontos elemzést tud adni. A'lényeg nem is ez, inkább az, hogy milyen művészi, emberi és intézményi feltételék között juthat el egy együttes ilyen rövid idő alatt ennyire messzire. Ez a (tanulságos mások számára. Ki tudja lenne-e színház Zalaegerszegen, ha a hagyományosan tájelőadások fogadására béréndezkezdett zalaegerszegiek nem kezdik el kevesellni a számszerűleg és nívójában egyaránt kevasedő tájelőadásökat. Lehet, ihogy nem. De a itájapály (nyelvújításom legújabb terméke) elgondolkodtatta a zalai kultúra felel őseit, s arra a meggyőződésre jutottak, belevágnak. Zala az ország egyik 'legkisebb megyéje, a ma színházi társulattal rendelkező megyék közül a legkisebb (Egerben csak két év múlva lesz társulat), így eleve számításba kellett venni, hogy a színiház nem játszhat százas szériákban, valamint azt is, hogy csak egészen szokatlan méretű áldozatvállalás eredményezhet színházat. A zalaiak nem futkostak fűhöz-fához, nem országos adományokból akarták elindítani színházukat. Hanem saját erőből. Az épület lényegében adva volt, mert bár hiába hívták munkásotthonnak, az emberek csak úgy emlegették: a Színház. Persze ahhoz, hogy valóban azzá váljék, jelentős átalakításra volt szükség. Az előévadot nem is a színházban kezdte az együttes, hanem a Megyei Művelődési Központban. Nem várták meg, mire a körülmények jobbak lesznek, Ruszt József, aki egy akkori nyilatkozatában azt állítatta, hogy Zalába énkeztekor reneszánsz pezsgést talált, elég tapasztalt színházi ember vdlt ahhoz, hogy tudja: ami ma nem kezdődik el, az holnap még bizonytalanabb, holnapután pedig lehetetlen. Színészeivel előévadot hirdetett, és játszani kezdett. A közönség pedig méltányolta az erőfeszítést, és elment az előadásokra. Ruszt nem akart mindjárt nagyot emelni, azt pedig elképzelhetetlennek tartotta, hogy álulvállaljon. Színészeit 'ismerte szegedi korszakából, hiszen azok az ő hívására jöttek el az ország második kulturális központjából az ismeretlen Zalába, a jobb körülmények reményében. A választás a Tom Paine-re, egy ízig-vérig teátrális darabra esett, mellyel ugyan még nem kezdhették meg a színház sajátos stílusának kialakulását, de igényes előadással szoktathatták színházba a közönséget. Az akkor még ismeretlen színészek kitűnőt produkáltak, így bebizonyították, hogy nem csupán a televízióból jól ismert nagy nevek tudnak jól játszani, hanem mások is. 69 Az első gongtól a fődíjig
