Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Baranyai György: Griffek a ködben (tanulmány)

kori Sardeisből „Eunapios szemével” az oly távoli északkeleti vidékre, a Maiótis körüli titokzatos, rettegést kiváltó helyre s képzeljük a hun betörés akkori híreit hozzá . . .)

El tudom képzelni, hogy Eunapios a maga módján részletezte is a vergiliusi minta nyomán írt történetét — hiszen Vergilius is megírta sokat emlegetett helyén, hogy kik alkották Messápus seregét: „S jő Fescannia és a falisousi aequusok ezre, s kik Sórakte fokát lakják, Flávína lapályát, Ciminius havasán a tavat s a capénai tölgyest” (VII. 695—697.) —, s ebben az antik hagyománynak bizonyára nagyobb szerepe volt, mint az egykorú értesüléseinek.

S ha az elemzett griffes motívumban véljük sűrűsödni eljárása szellemes indulatát, hihetnénk, hogy talán éppen e griffes szálon juthatunk e feltételezett irodalmi bővítés előképéhez. Az a szerző, aki 16—18 éves ifjúként élte át Julianus (361—363) kísérletét a pogányság visszaállítására, s aki Athénban folytatta tanulmányait — mégpedig alaposan, azt már tudjuk —, s vált ott az újplatonizmus hívévé, és akit a2 augustusi másodaranykor, a letűnt aranykor bűvöl s vezet az Aeneishez az államvallássá lett kereszténység ellenében, bizonyára fogékony volt az emberiség korszakait a letűnt aranykorral kezdő Hésziodosz művére, a Munkák és napok-ra, annál is inkább, mert „az irodalomban állítólag Hésziodosz említi először a griffeket”, jóllehet „ez az adat csupán életművének egy ókori kommentátorától származik.”28 Az i. e. VII. századi Hésziodosz szerint a „fényes aranyból készített” első emberi nemzetségből miután „a föld befogadta e fajtát, jótét lelkek lettek”, „földönjáró hű őrzői az emberi nemnek, minden gaztettet meglátnak, s őrzik a törvényt, míg magukat köd leplezi, úgy járják be a földet, gazdagság-gyarapítók, mert övék ez a rang is.”-1 Talán az ilyen felfogással is összefüggött az, hogy az ázsiai eredetű Apollón, az egykor a görögök ellenében a trójaiak pártján álló, ám később a legalisztikus irányzatot megtestesítő leggörögebb isten — Phoifoos, a „fényessóges”, akinek másik mellékneve, az Aphétor egyaránt lehet „nyilazó” és „megtisztító” jelentésű — rendszeresen a mitikus északi népek körébe (a térszerűen is kifejeződő múltba? aranykorba?) látogatott, í kincseit griffek őrizték. Lehetséges, hogy a mítosz halványulása, leromlása és átvál- tódása egyúttal egyes képzeteinek „materializálódásával” is járt a görög racionalizmus kibontakozásában, s így a mitikus arany mindinkább a nemesfémet s kevésbé az átvitt értelmét jelentette. Az i. e. V. századi Hérodotosz, „a történetírás atyja”, művének III. 116. helyén mindenesetre ilyen arannyal kapcsolatban említi a griffeket „. .. Európának északi részében van szemlátomást a legtöbb arany; hogy miképper szerzik, azt nem mondhatom meg pontosan. A szóbeszéd azt tartja, hogy egyszemi arimaspos férfiak a griffmadaraiktól rabolják. De én nem hiszem, hogy volnának egyszemű emberek, akik különben a többi emberekhez hasonló alkotásúak. A földszélel tehát, amelyek a többi országokat körülzárják és magukba foglalják, véleményen szerint a legszebbek és bennük vannak a legnagyobb ritkaságok.” Mindenesetre, Hérodotosz a történeti könyve későbbi, IV. 13. helyén megörökítette az i. e. VI. százac első felében vagy közepén (mások szerint a homérosi időkben) élt prokon-nésosi Aris- teasra, az Arimaspea c. elveszett eposz szerzőjére hivatkozva e mitikus griffekke kapcsolatos történetét: „A prokonnésosi Aristeas, Kaystrobios fia, az eposzköltő az' beszéli, hogy Phoibostól ihletve az issedonokhoz jutott; az issedonokon túl laknak a; egyszemű arimasposok, ézeken túl az aranyat őrző griffek, ezeken túl a tengerig í hyperboreusok. Szavai szerint tehát a hyperboreusok kivételével, az arimaspusok kezdeményezésére mindnyájan hadat viseltek szomszédjaikkal; az arimaspusok kiszorították földjükről az issedonokat, az issedonok a skythákat; a kimmeniusok pedig akik a déli tenger (Itt ez a Pontos, a Fekete-tenger) mellett laktak, a skytháktól szorítva otthagyták országukat. Így tehát ő sem egyezik meg a skythákkal, midőn t földről beszél.”

Ha Eunapios olyan antik mintát keresett, amely az ő griffes szövegéhez használható — az egymást űző népeik ötletét adhatja —, akkor vélhetnénk, egy kis változtatással, s az így kapott ötlet nyomán írhatott a griffek miatt lakóhelyükről eltávozn kényszerült óceánpartiak által kiváltott további népmozgásról is. De vajon megtet734