Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Baranyai György: Griffek a ködben (tanulmány)

Haussig feltételezi, hogy Aonmianus és Brislkos közös forrásra támaszkodott, s ennek bizonyítékát abban látja, 'hogy mind a ikét szerző megemlékezik a hunok Maiótison való átkeléséről, s mindketten az Óceántól indítják a népvándorlást.”23

A feltevést támasztja alá az is, hogy a vizsgált szövegrészt alkotó szerző nem elégedett meg az Aeneisből vett alapminta felhasználásával — ami egyébként műveltségének fényes bizonyítéka —, de célja szerint erősen el is túlozta azt, s így jelentősen el is tért attól: a vergiliusi madarakat Arés által nevelt emberevő madaraknak véve, Apollodórosz nyomén nevezte griffeknek, s Apollodórosznál e mitikus lények kifejezetten alvilági büntető funkciót végeztek. A bizánci szerzőnél már végletesen ilyen a történelmi szerepük: totális büntető funkciójuk az emberi nem elpusztítását célozta: „ez mindaddig nem szűnik meg, mígcsak fel nem falják az emberi nemet”. Vajon miért?

A magyarázatot abban látom, hogy az Attila előtti hun történelem profán historikusai köréből azok között kell keresnünk a szerzőt, akik közül „egyik nyíltabban, másikuk óvatosabban, de a pogánysághoz húzott a korukban már államvallássá lett kereszténység ellenében.”24 Ilyen megközelítésből tekintve a szöveget — amelyet a Priskos-tudósítás egészéből kiemelve vizsgálunk! —, abban óvatos kereszténység-elle- nességet és az egykori, még nem keresztény római birodalom — közelebbről az augustusi aranykor — iránti vágyódás együttes kifejeződését lehet észrevenni. (Ilyesmi nemcsak a keleti-rómaiaknál fordult elő, Rómából is akad rá példa: Alföldi András szerint „A vita Aureliani 18,5 elbeszélés a libri Sibylliani üdvös 'voltáról szintén paraeni- tikus célú, s nem lehet más, mint a rómavárosi pogányok visszhangja a IV. század végén.”25

A kereszténységgel szembenálló, s a pogánysághoz húzó profán historikus igen jól ismerhette az Aeneist; bizonyára felfigyelt abban a rómaiak jövőjét, Augustus császár világuralmát vetítő előképből erre: „Istenigék által megjósolt jötte hírére / Már most retteg a Caspium és a maeótisi tájék” (VI. 798—799.). Láthatóan úgy írt a hunok szervezte népek Európába töréséről, hogy áhban ez „a maeótisi tájék” „most” visszarettegtet: az Ázsiából előtörők a Maiótison átkelve zúdulnak Európára. S ha Vergiliusnál a mintául szolgáló résznél „odalenn belerezdül Ázsia árja” (,Ázsia távoli lüktető mocsara’) (VII. 701—702.), ő visszájára fordítja ezt, s úgy fogalmaz, hogy abba meg belerezdül jön az egész emberi nem — az oikumene — odafenn: „mert griffek tömege tűnt fel”, s „ez mindaddig nem szűnik meg, imágcsak fel nem falják az emberi nemet.” Feltehetően a történetírói realitásíigény is megkívánta e szerzőtől, hogy az Aeneisből vett minta nyomán s indítékai szerint előadottat a Maiótison való átkelés feltételezett tényéhez költői realitással kösse, s iha egyáltalán szól róla, ezt az átkelést is irodalmi műveltségéhez illő színvonalon és módon adja elő. (Biztos nem írta volna le, hogy itt repültek át a griffek, annál is inkább, mert az elemezhető rövid szövegéből is kitűnik, a költőien előadott történet a természetes időrendben nézve a mitikustól a valószerűbb felé halad, ilyen 'megfogalmazást kap: óceáni kiáradás köde, griffek, óceánparti népék. . .) Az átkeléshez a mocsarakon a gázló, odébb talán a kimmeri Bosporos megfelelő lehetett, s mivel „bosporos” = .ökörgózló’28, kézenkevő, hogy állat mutassa az utat. Ez az a pont, ahol a szerző ismét Vergiliushoz fordulhatott. Azonban a szarvas-űzés motívumának feltételezhető (de nem bizonyítható) átvételénél is fordított: míg Vergiliusnál Aeneas fia űzte a szarvast — az Aeneisben „ez volt ama vésznek főoka” (VII. 481—482.) —, nála a hunoknak mutatta talán az utat a Maiótison át. Persze, mindez csak feltevés.

Hogy ki volt a szerző? Én úgy vélem, hogy sardeisi Eunapios (tab. 345—420.), aki a „Hypomnéta histonika címen a 270—404 esztendők történetét írta meg 14 könyvben”, s aki ezen elveszett művében „a hunok Európába törésének kortársiafcént feleletet keresett nagyobb részt antik munkákban, kisebb részt egykorú értesülések fel- használásával e félelmetes nomádok eredetének kérdésére. Nem lehetetlen, ihogy a Maiótison át utat mutató menekülő állat — a csodaszarvas — történetének egyik legelső változata nála volt olvasható.”27

(Tekintsünk hát képzeletben Bizánctól délebbről, a kisázsiai Lydiában lévő egy733