Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Baranyai György: Griffek a ködben (tanulmány)

„Ám Messápus, a ló-betörő, Neptunus e sarja,

Kardra kap ő is, akit sem a tűz nem jog, se vas éle,

És rivaló hangon viadal-feledett seregébe

S már tespedt népébe hamar lelket ver a harcra." (VII. 691—694.)

Pár sorral alább van a bizonyos minta:

„S ment ütemes dobogással a had, zengvén fejedelmük,

Mint amidőn hószín hattyúk híg fellegek alján,

Hosszú nyakukból dalt fúván haza húznak a rétről,

Hogy visszhangzik a messzi folyó, s odalenn belerezdül Ázsia árja-----------S

enki nem is hinné, hogy ily érces erők kavarognak Ebben a nagy hadban, hanem inkább, hogy madaraknak Zúgó fellege tör fövenyére a partnak a mélyből.”

(VII. 698—705.)

A bizánci szerző a „mélyből” jött „madaraknak zúgó fellege tör” kifejezés helyett azt írta, hogy „griffek tömege tűnt fel”, amely alvilági sokaság nem a „fövenyére a partnak” (a tengerparthoz’) „tör” („a mélyből”, a tengerből, amely alvilági lesz), hanem „az Óceán kiáradása folytán keletkező köd” kifejezésnek is megfelelően, közvetlenebbül „az Óceán partvidékén lakó népek” ellen. S nem is egyetlen aktusként, hanem több hullámban, folyvást áradóan, elsöprő erejűen, amint az az óceámpartiak elköltözésének kétféleképpen is említett okára — „az Óceán kiáradása folytán keletkező köd miatt”, „mert griffek tömege tűnt fel” — vonatkozó „mindaddig nem szűnik”-ből következtethető.

Mivel Vergiliusnál az ellenfél említett hadvezére, Messápus, Neptunus tengeristen sarja (erre utal már az epiteton ornans, a „ló-betörő” díszítő jelző, hiszen Neptunus görög megfelelőjének Poszeidón tengeristennek kedvenc állata a ló), természetes, hogy „nagy had”-át a tengermélyből a parthoz feltörő madarakhoz hasonlítja — a bizánci szerzőnél e tengerből lesz kiáradó óceán alvilági köddel, a madarakból pedig nem egyszerűen emberevő madarak, s nem is valakinek holtában a szívéből lak- mározó griffek, hanem az emberi nemet elpusztító hírű griffek, tehát minden felnagyítva —, s természetesn illeszkedik a rivaló-zengő hang hasonlításában világméretűvé kitáguló költői képbe „Ázsia árja”, pontosábban ,Ázsia távoli tüktető mocsara’ (feltehetően a maeótisi ingovány), mégpedig „odalenn”, valamint „a messzi folyó” (előbbiből következően ez a Tanais lehet), vagyis együtt: Európa és Ázsia akkori határvidéke, s így lesz ennek nyomán a bizánci szerzőnél az Óceán már Ázsia költői megnevezésének tekinthető, következésképpen, „az Óceán kiáradása” a nagy ázsiai kirajzást, az ellenség ellenállhatatlan erejű előzúdulását, a „folytán keletkező köd” pedig ennek alvilági jellegét, a nyomukban járó pusztulás, halál .lehelletét is érzékelteti,21

IV.

K.i volt az a bizánci szerző, aki a vergiliusi minta nyomán alkotott? Én nem hiszem, hogy ez Brisfcos lehetett. Benedicty Róbert szerint „könnyen elképzelhető, . . . hogy Priskos rhetor, mint udvari ember, jól tudott latinul, hiszen a latin nyelv ebben a időben még a keleti birodalomban is álRamnyelv volt, sőt maga is utal arra, hogy tudott latinul beszélni — EL ed. De Boor 14521, bár a hunnal való társalgás csupán a vulgáris latin nyelv ismeretét mutatja.”22

Véleményem szerint a vergiliusi minta nyomán alkotott szöveg a hunok Európába érkezése táján, még Attila (433—453) előtt készülhetett, s azt már készen vette át s építette műve megfelelő helyére Priskos, az V. századi szerző. „Ammianus Mar- cellinus (330—397) művében az alánokat lerohanó hunok indulnak az Óceán mellől.

732