Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Kiss Dénes: Berzsenyi-lelőhely
sokszorosan szennyezett valódi és jelképes közegben — üvöltést zengető betonkockákban — tenni is az egyes emberekért, a szűkebb közösségért, például a családért, faluért, városért, országért! De tenni kell! S Berzsenyi folyton, té- pelődései közepette is erre int. Föl kell ismerni a felelőtlen magamutogatásokat, önzéseket, „sikeres” törtetéseket, a hangzatos silányságokat, amelyek csak az egyes személyt híresítik, de nem emelik mások — a sokaság! — méltóságtudatát. Sőt, éppen ennek hiánya, azok emelője! Ezért kell végiggondolni tettek és szavak következményeit, és fölmérni a mutatványok és harsányságok szemvakító mostani és jövőbeli pusztító hatását. Ki meri állítani, hogy nem az ész és erkölcs párhuzamos uralkodása lehet annak a mai társadalomnak is igazi, alapvető éltetője, amely a méltó emberi jövőt kívánja megalapozni? Berzsenyi feladatokat kínál felismerései nyomán. S tűnődhetünk személyes hitünk szerint, mi az, ami napjainkban is megoldatlan? Mi betegíti, gyöngíti a mi kis testünk? Az utolsó kérdés így hangzik: „Van-e ma is etikai érvénye a nemzeti költő Berzsenyi mintázta ideáljának?” A költő többnyire már az anyanyelve miatt is nemzeti. Az eszményképeket csak a távlatokban gondolkodó ember képes megfogalmazni. De a választ ne is magunk adjuk meg, bízzuk a tényekre. Hol vannak azok a népek, akár a legkisebbek is, amelyek ne akarnának fönnmaradni, ne akarnák nyelvüket, művelődési örökségüket stb. megőrizni? Vannak ilyenek? Tehát olyanok, amelyek inkább föladnák nemzeti sajátosságaikat, semhogy megtartsák? (Most ennek áráról, egyéb vonatkozásairól részletesen nem szólunk.) Ilyen népek nincsenek! Minden nép és nemzetiség igyekszik megőrizni és erősíteni hagyományait, olykor — nem is ritkán — más népek ellenében. Holott ez nem törvényszerű, mert e törekvésnek az egyetemes közeledést kellene szolgálnia! Persze, nem könnyű meghúzni a határt, ahol a „miénk” végződik és az „övék” kezdődik. Nem is kell. Bárki a máséból vesz el és azt a magáéhoz hamisítja, végső soron az emberiséget lopja meg. Minden hazugság torzít és rombol. De az is ezt teszi, aki építés helyett pusztít. Azt tette a múltban, s a jövőben is csak azt teheti. Kell-e tehát öntudat-fényesítő költészet? Kell-e az emberség ápolása, nemesítése? Kenhetünk mi rikító vakolatot olyan falakra, amelyekben tégla-hiányok vagy porló téglák vannak, ezek a falak nem lesznek tartósak! Amikor elveszik tőlünk a büszkeség jogát, akkor leszünk csak igazán kiszolgáltatottak! S aki nem tudja, hogy mit csinál, általában rosszat csinál az! Az eszmeképző Berzsenyit minden korban vállalhatjuk. Egytömbű ember, akit ki kell bontani a gránitból! Vagy bazaltból, kedvenc hegyének anyagából, mert belül vulkánok tüzét rejti. S miközben őt keressük a múltban, magunk mai dolgát is jobban megtaláljuk. Nagy „bontogatok” jártak előttünk, Széchenyi, Vörösmarty, Petőfi és mások. Minden nemzedék nagy költői kaptak tőle, ha hozzá fordultak. Erre is idézünk példákat. 2. Magyarságképünk egyszersmind emberiség-képünk is. önarcképünk, emberképünk pedig magyarságképünk. Erre is gyakran figyelmeztet, bár más szavakkal. Az öntudat rendezett ismeretek munkálkodó összhangja. A lényeget érintő ismerethiány, öntudathiány — országos jellemhiba lehet. Miként azzá lesz, amikor a kérdésre valaki így felel: „Nem szeretem Berzsenyit.” Tanárok is feleltek így, sajnos, éppen az ifjabb nemzedék tagjai. Holott, ha utánagon661
