Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Kiss Dénes: Berzsenyi-lelőhely

évfordulók, szoboravatások!) Az első találkozást több követte, és csodálkozva vettem észre, hogy velük szót váltva, mintha Berzsenyivel is beszélgetnék, a mezei szorgalom szükségességének, módjának, országmegtartó fölismerőjének szakértőjével. Sőt, akkoriban fogalmaztam meg magamnak, hogy Berzsenyi Dániel az elsők egyike a magyar költészetben, aki nemcsak az irodalom, hanem a nemzet sorsát, kötelező teendőit elemzi. A múlt dicsőségét példaadóként emlegeti s egyúttal a világban végbemenő romlások okait is kutatta és féltőn óvta tőle e kis országot.

Ma már meg tudom fogalmazni: én az eszmeképző Berzsenyit szeretem. Valóban márványra véshető útmutatásokat hagyott ránk, ha úgy tetszik, jelszavakat, verseiben, prózájában egyaránt. Füst Milán is ír erről, majd így folytatja: „Félelmet és irtózatot tud kelteni. S ha valamihez hasonlítani szeretnéd: — a gőzös, hideg bércekre kell gondolnod, ahol a zordon csendben az elemek minden moccanása fergeteggé nő . .Nemcsak nagy költő volt, hanem nagy gondolkodó is. Költői jelmondatai törvényerejűek! Másutt is emlegettem már ezt a tündérien finom és áttetsző két sorát: „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, / S minden mivé tűnő szárnya körül lebeg!” E kecses, törékeny mondatban micsoda felismerés izzik! Hirtelenében József Attilának e sorai jutottak eszembe: „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.” Halála után csaknem teljes évszázaddal később tört föl az utódból e kemény veretű, rokon fölismerés!

Vegyünk azonban közismertebb „jelmondatot”. Mivel megközelítőleg sem lehet a teljességre törekedni a fölsorolásukkal sem, hát még alapos elemzésükkel, álljon itt másfél verssor példaként arra, mennyi mindent rejtenek sorai: „... Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Első és felületes értelmezése, mintha ellentmondást mutatna, mintha tagadná a sokaság világformáló erejét, szerepét. Valóban, külön is kell választanunk e mondat szavait — részeit —, s összhangba hozni azok egymásból sugárzó, egymásra ható értelmezését. Miért ne volna igaz, hogy rendezetlen, öntudatlan sokaság — tömeg! —, inkább csak pusztít, rombol, amikor indulattal cselekszik, ha nem vezérli méltó eszme, ha nem emeli lélek? Dehát sokaság a nép is! Igen ám, de a jelzővel együtt értendő, azaz: „szabad nép”. Ezzel a mondat második felében mintegy válaszolva a mondat kezdésére: a „nem”-re, a tagadásra; egészül ki, s szervesül eszmévé a mondat jelentése. Mert nem akármilyen sokaságról és nem akármilyen népről szól a költő! Nagy verseinek gondolati magjai csaknem mindig ennyire tömörek, sűrűek, valóságos szellemi láncreakciót indít el elemzésük, továbbgondolásuk.

Ami alakján a kor pora-patinája, annak egy része az általa annyiszor emlegetett virtusból következik. Aligha kell szó szerint venni, hogy miként áléit el első szeretője a karjaiban vagy mennyi németet hányt a tóba. Aki csak ezeket tartja számon Berzsenyiről, mint fontosat, lényegest, az bizony sose közelíti meg! (Németh László szól erről meggyőzően!) Mintha Petőfi költői nagyságát abból ítélnénk meg, hogy miként vélekedett a kormányról vagy némelyik kortársa tetteiről! . . . Mi magunk is — és ezzel már részben áttérek a második kérdésre adandó válaszra — a mai kor viszonyai közepette ítélkezünk a világról, magunkról és természetesen Berzsenyi munkásságáról. Olykor sokszorosan torzító szemüvegeken kell átnéznünk!

Közhelyszerű igazság, hogy könnyű az egész világot szeretni, „átölelni”. Szép és nagy érzés ez. Ám igencsak nehéz a mai Niklák sajátos „sorában”,

660