Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (regény, befejező rész)

„Ilyen a halál? Szörnyű!”

Az öregasszony nagyot köpött:

— Már most érezni a dögszagodat! Pont nekem kellett rád találni, de talán szerencsém lesz, valamit találok nálad.

Kiforgatta a zsebeit, amikor semmit sem talált, átkozódni kezdett, aztán hirtelen abbahagyta, majd mezítelenre vetkőztette:

— Ezeket a ruhákat pár forintért el tudom adni.

Ismét kiköpött a földre, majd röhögni kezdett:

— Szólok a többieknek, hogy jó vargányázó helyre találtam. Hadd jöjjenek a bolondok, legalább eltemetnek, nem bűzlesz itt sokáig.

Folyt a könnye, már nem érdekelték a mezítelen testét ellepő hangyák, csak vége legyen már! Sikítozás riasztotta fel:

— Nézzük meg asszonyok! Gyertek, ne féljetek! — hallotta az egyiket. — Hú, de ronda, már a hangyák is ellepték!

— El kellene temetnünk szegényt!

— Ezt úgy ölhették meg, nem látod, hogy csupa vér!

— Majd ránk fogják, hogy mi gyilkoltuk meg.

— Mit csináljunk?

— Dobjuk a vízbe, hadd vigye máshová!

— Csakugyan!

Kezénél és lábánál fogva behajították a folyóba. A hangyákat lemosta róla a víz, a fenékre érve tért magához. Elrugaszkodott, és már a felszínen is volt. Az asszonyok, amikor meglátták, hogy felbukik a vízből, futásnak eredtek. Kiabálni akart nekik, de a hangok cserben hagyták. Kiúszott a partra, leült. Tudta, hogy a kíváncsiság legyőzi bennük a félelmet, és visszajönnék.

Körbeáüták.

— Ki vagy? Honnét kerültél ide? Miért voltál véres?

Hiába próbálkozott a válasszal, nem tudott beszélni.

— Néma szegény — oldotta le az egyik a kötényét. — Kösd ezt magad elé, aztán gyere velünk!

Cigánytelepre vezették, oláhcigányok voltak. A vajdájuk kérdezgette, de látta, hogy nem tud felelni, csak legyintett:

— Szerezzetek neki valami ruhát, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz vele!

öregasszony került elő:

— Nekem pont ilyen fiatalembernek való ruhám van, a múltkor kaptam egy jóasszonytól.

Örömmel fedezte fel saját ruháit.

— Mondd meg az igazat, Pápi, honnét vannak azok a ruhák, különben elkergetlek a telepről! — förmedt rá a vajda az öregasszonyra.

— Egy halottról szedtem le, nem kellett már annak.

Magára mutatott, hogy ő volt az. Büntetésből az öregasszonynak kellett szállást adni neki.

Másnap reggel a vajda magához hívatta:

— Ha köztünk akarsz maradni, mivel férfi vagy, éppúgy meg kell dolgoznod a megélhetésért, mint a többieknek. Vasat, tollat gyűjtünk, a Peji öregember, majd te segítesz neki.

Az öreg Pejit már ismerték a falvakban:

— A fiad. a segítőd? — kérdezték tőle. Peji ránézett, ő igent intett a fejével.

Ö40