Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (regény, befejező rész)
veleidben. Az légy, ami a könyvekben van, okos, művelt ember, akkor nyugodtan halok meg.” „Ez mentette meg a fiamat! Hova jutottak a nagybátyáim? Az ő vérüket örökölte, az ő önpusztító lázukat. Csak ezt tehettem, és nem bánom!” „Jaj, anyám, nézz rám, ezt akartad?” „Te magad vagy az ördög! Jöttél megkísérteni!” „Jaj anyám, szép barna arcú anyácskám, kim marad nekem, ha te is eltaszítasz magadtól?” „Most szép szavaiddal akarsz becsapni, de legyőzlek én! Akkor hiszem el, hogy az én fiam vagy, ha tudsz válaszolni arra, hogy mit mondtam én a fiamnak, amikor az apja halotti torát ette, és azt kérdezte, hogy »Miért nem volt férfi az apám?« „Jaj, anyám, már nem tudom, jaj, hánytam én akkor a húsdarabokat, jaj, akkor én csak magamat hallottam, jaj, te is tudod anyám, hogy elvesztettem én az eszméletemet, hogy is emlékezhetnék ...” „Tudtam én, hogy te magad vagy az ördög! Takarodj tőlem, az én fiam most államvizsgázik, és boldog!” 11 Nem volt senki sem a szobában, éles vonalaival rajzolódott ki előtte a barna szekrény, nyitva az ajtaja, pálinkásüvegek a polcon, az asztal az otthagyott ételmaradékkal, a szék félrebillenve, a falak beborítva madarak képeivel, a heverő, és köztük a csend, amiben felsajdult a lelke mélyén megmaradt csonk. — Óh, Istenem! — ereszkedett térdre, önkéntelenül imára kulcsolódott a keze. — Ismerj meg engem, újra itt térdelek előtted, én, aki már gyerekkorában elszakadt tőled. Bocsáss meg nekem, hiszen te a legszörnyűbb bűnözőknek is megbocsátasz! Látod, egyedül vagyok, nincs senkim rajtad kívül! Beteg vagyok, segítsd elviselni! Hallgass meg, tudom, vétkeztem ellened, de te jó vagy, és oltalmadba fogadsz! Sok a megválaszolatlan kérdés bennem, Uram, feldúlják nappalaimat, éjszakáimat. Csitítsd meg bennem a kínt, segíts, hogy nyugalom költözzön a szívembe! A várt nyugalom helyett ingerültség tört rá, amikor felkelt ima után: Hol vagy? Hová bújtál előlem? Vágyom utánad. Te szép vagy, a legszebb szerető, felajánlom fiatal huszonhároméves testemet neked! Válasz nem jött, csak belül sajgott a hiány, ami már dühbe csapott át: — Utolsó szar vagy! Mindig csak hitegettél, közben kiraboltál, hogy most kiröhöghess! Csak rajta! Ha bosszút akartál állni rajtam, hát elérted a célodat! Most boldog lehetsz, hogy így látsz! Fájdalom hasított a lábába a szobában való fél- s alászaladgálástól: — Ne büntess, csak az elkeseredettség mondatta ezt velem! Sírva térdelt le, és mondta a Miatyánkat, az Üdvözlégy Máriát, a Hiszekegyet. Jóreményű János nyitott be, odament a fiúhoz, a vállára tette a kezét: — Ugye, nem hallgat meg, Mózes?! Zokogva fektette a fejét a kézre. — Gyere! — emelte fel a földről Jóreményű. — Majd kint mindent megértesz ! Társait Meggyőző Károly mér várta őket: — Eljött hát ez a pillanat is, tudtam! Ülj le, Mózes! Előbb eszünk. 634
