Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (regény, befejező rész)
Szekérre emelik át, amit egy fekete ló húz. Hatalmas fekete csipketerítővei takarják be az öregasszonyok. „Isten veled, Mózes” — zokognak. Félsírnak a hegedűk, megindul a ló, elmarad a sírás, jajgatás, a hegedűszó. Hullámok zúgása hallatszik, az utca vége felé tart a ló, ott morajlik a tenger. Belelép a ló, húzza maga után a gyászos terhet is, míg el nem nyeli őket a víz. Gyerek áld a parton, sír: „Miért nincs nekem édesapám?" Felugrott a heverőről, az ajtó felé futott, megtorpant . . . kopogtat, az anyja nyit ajtót. „Visszajöttem anyám, nem haltam meg!” „A szemed, az arcod, a szád a régi, minden megegyezik, és mégsem! Ki vagy? Nekem igazán elárulhatod!” „A fiad, anyám, a Cigánymózes.” „Nem, az nem lehet igaz! Az én fiam nem beszól cigányul, nem tud hegedülni. Szépen forgatja a szájában a szavakat, egyetemista, most végez!” „Jaj, én vagyok az is, anyám.” „Az én fiam káromló szavakat nem ismer, szűz, ártatlan!” „Basztam, szidtam a kurva világot!” „Jaj, mit csináltál az én fiammal?” „Benne élek, vagy ő bennem, nem tudom!” „Jaj, ördög vagy, akit az én fiam képében látok.” „Ügy, hát akkor megtagadsz!?” „Jaj, nem merem én azt úgy kimondani!” „Hanem hogyan, anyám?” „Jaj, hadd faggassalak kissé ...” „Ügy könnyebben kimondja?” „Hogy szeretsz engem, mondd meg, ha az én fiam vagy!” „Mint soha senki mást a világon.” „Jaj, ő is mindig ezzel vigasztalt, ha szomorúnak látott! „Láthatod, anyám, én vagyok a fiad.” „Aztán vártál-e haza engem esténként kis korodban?” „Az ablakból néztem, hogy jössz-e, a táskádban mindig volt valami számomra.” „Jaj, így igaz. A büfés mindig mondta, hogy ezt a kis süteményt félretettem magának, Margit, tudom, hogy viszi a fiának.” „Láthatod, anyám, hogy ón vagyok a fiad!” „Ördög vagy, aki kiszedtél mindent az egyetlenemből, hogy becsaphass! De ha mégis, hiszen annyi minden történhetett azóta . . . Aztán örültél-e, amikor elkísértelek az egyetemre az első nap, és hazajöttem?” „Sírtam, anyám... Te akkor azt mondtad: »Hagyd abba, gyere vissza a cigányutcába, cigánynak.« Megértettem, hogy nekem itt kell maradnom, ha belepusztulok is. Láttam a könnytelen szemedet, a kemény, dacos szádat, ahogy cinikusan parancsolóan mondod a mondatot. Hogy haragudjam rád, hiszen vigasztalást vártam, biztatást. Így azt mondtam felnőtt szavakkal, hogy »én választattam, én is csinálom végig!« Te elégedetten felsóhajtottál. »Nem kell kikísérned az állomásra» — búcsúztál. És jó volt így. „Jaj bizony így történt. Félek tőled, amit mondasz, igaz, ahogy mondod, vádolsz!” „Megijedtél a Cigánymózes tői, anyám? Te nem vagy cigány, írtad a le633
