Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Deák Tamás: Száz év Madách (esszé)

annak a magasabb instanciának a keserűségébe, mely önmagával semmit se kezdhet, mivel mindent tud. Emiatt alapvetően elhibázott minden olyan magyarázat vagy előadói elképzelés, mely Lucifert Ádám ellenlábasaként vagy versenytársaként fogja fel. A görög tragédiákban sem az emberekkel versengenek az istenek. Az ember tragédiájának problémája nem Ádám vagy Lucifer. (Aminthogy P.iscatar kínos emlékű színpadi változata hígította csupán Tolsztoj nagy regényét a háború vagy béke dilemmájává.)

Ádám sem lehet vetélytársa s ellentéte Lucifernek, ha egyszer halandó emberként nincsenek egyenlő esélyei. Ezeknek a nagyszabású dualista, a Jó meg a Gonosz kategóriáiban gondolkodó műveknek különös panadoxona, hogy gyönge és esendő ember-hőseik végső soron nagyobb hatalom fölött rendelkeznék, mint a természet- feletti erővel felruházott Ördög: az akaratukkal, a választás hasomlíthatatlan lehetőségével. Lucifer nem léphet ki a szereplőből, olyannyira determinált. Nem adhatja fel, nem árulhatja el. Am az Ember — akár Faust, akár Ádám — nem vergődik egy ilyen végletes meghatározottság szorításában, és erkölcsi-filozófiai értelemben szabadon cselekedhet.

Madách ember-hősének módjában áll a nem szabad-iákar atú, determinált Ördög segítségével használni a saját akaratát: mindent megkísérelhet, amit akar, vállalkozásai az övéi, járhat sikerrel vagy belebukhat az álmaiba. Ádám mindig rajtaveszt. De nem azért, mert ő olyan, amilyen — nem a jelleméből, a személyiségéből következően, ami a drámai hősök sorsa, az Antigonéé, a Hamleté, vagy az Othellóé. Ádám — dramaturgiai értelemben — ezért nem „figura”, tehát nem is szerep; az ő sorsát — Madách felfogásában — nagyobb hatalom intézi, mint a jellem: a Történelem. Az pedig a költő szerint az ember minden vállalkozását kudarcra ítéli. Ádám akaratszabadsága, választásának lehetősége ezért illuzórikus — emiatt sem igazi figura vagy szerep, hanem cselekvőén megtestesült jóhiszemű elv, mely egyben oly pótolhatatlan bizonytalansági tényező, mint a reménység.

Az ember tragédiája nem ötven évig íródott, mint a Faust, melynek alakjai, naiv középkori népkönyvekből kölcsönzött törzsökös, düreri németségükkel Goethe fej- lődése-változása során a mitikusan egyetemesbe foszlottak, s a Második Részben alig átlátható homályba rejtőztek, úgyamnyira, hogy a jelentésük is kitágult. Madách viszont e g y év alatt hozta létre nagy művét, s alakjai éppoly egységesek, mint a koncepciója meg a szerkezete. Egységesek — úgy értem: mindvégig azonosak önmagukkal. Éva azonban nem egységes alak, mert nem ugyanaz a nő. Nem egy, hanem több, méghozzá színről színre lényegesen átfunkcionálva: mindig a Nőt képviseli, de különböző változataiban. Hiszen hol Ádám élettársa, hol a másé, néhol pedig a megkívánt hölgy, akit a férfi szenvedélye magához ránt vagy akiről lemond. Ennyiféle helyzetben Éva nem lehet azonos önmagával, legföljebb amennyiben a Teremtés, illetve a természet rászabott feladatának engedelmeskedik. Madách szinte mindenütt (s ebben igazi XIX. századi férj), azt látszik sugalmazni, hogy a Nő az építően-megtartóan konvervatív tényező, mindenek előtt az anya, aki gondoskodik az emberi nem fennmaradásáról, míg élete párja nemes, de balvégzetű harci és szellemi kalandokban keresi a megismerést, s általa a maga helyét a világban. Évának végül is minden sikerül, az urának semmi. De Az ember tragédiája nem ebben a vonatkozásban egyirányú. Éva mint Kepler felesége — akár a bűnbeesés többször is fölemlegetett fordulatában — inkább instrumentum diaboli, az örök Kísértés cinkosa és végrehajtója, a "rosszra buzdító negatív erkölcs, illetve maga az amoralitás a lényegében jóna teremtett, istenfélő Ádám mellett, azazhogy Adómmal szemben. Ügy tűnik, itt — s olykor egyebütt is — Madách feladta a Nőnek szánt megtartó szerepet a már fiatalkori kísérleteiben ki-kibukkanó nőgyűlölet, illetve az ebből szerzett elégtétel kedvéért. (Tudvalévő, hogy nem a Práter Erzsébettel kötött s felbontott szerencsétlen házassága után lett nőgyűlölővé, sőt meglehet: a heves szerelmi vágy meg a nőgyűlölet lélektanilag elképzelhető ambivalenciája készítette házasodni.)

Egy ily folytonosan átlényegülő, valójában csak név szerint állandó Évát el lehetne képzelni minden megtestesülésében más-más színésznőre osztva. Mi köze a

53