Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Tandori Dezső: "Könnyű nyomokban" ...?!
Evvel feleltem arra a kérdésre is, hogy: Van-e érvénye a nemzeti költő Ber- zsenyi-mintázta ideáljának? Berzsenyi szerint a vers: emberszolgálat. Platónra hivatkozva írja, hogy a költő neve ne csak szép legyen, hanem hasznos is. Legyen a kétségbeesettnek vigasz, a betegnek orvosság, a fiatalnak okulás, egyáltalán: mentőkötél az életre! És érje el ezt ne tanáros prédikációkkal, hanem a harmonizált szépség bűvöletével. Berzsenyi elégiaköltőként bukkant föl munkalapos láthatáromon, méghozzá egyetemi koromban; ennek így akkor csaknem három évtizede; s a nem is oly különös véletlen úgy hozta, hogy ő volt az első nagy, az első kivételes, akiről dolgomat nem összeollózni próbáltam, hanem derekasan — remélem! — megolvasva sorait, megmerészelve a magamét, amit ekképp nézendő és mondandó vagyok, írtam, még ha most azt a papiroshalmazt előkeresni nem tudom is; legföljebb annyi igyekezetem lehetősége adódhat, hogy frissen, minden „cél” nélkül megvételezett új, szép papírkötésű „japános-múltias” kötetét aíagrya-szempontúan lapozom; de még erre se lesz, bízom benne, szükség; bízom a folytonosságban, a szervességnek abban a hitelében, mely kegyeltet minket még a véletlenül jött, kérésre ihletődött szándékainkkal is — de hol csupán? A legigazibb terepünkön. Mármost a körkérdés nemzeti csatolásaira mondom ezt, véleményemként: Berzsenyi nekem a legigazibb terepemmé vált, s ha van is, amiben a kifejezés- kincs — természetleg! az időben! — távolodott, vagy távolodni látszik, épp ez, paradoxul, a stilizáció, minden költészet egyik alapeleme, teszi még természetesebben jelenidejűvé azt, ami a kötelmeken túl akár a jogos honszempont szív- béliségét is igazolja; tehát a „nyugatos” Berzsenyi-szonett formai visszafogottságán „túl”, az eredendőség jogait érvényesítteti, azaz a költészetfogadás evidenciáját meghatottan érezteti velem — vagy: „velem” —, épp ez, ismétlem, a látszólag távolító mozzanat hozza jelenközeibe számomra, s rég nem már az egyetemi penzumozónak, azt a magyarul egyetemes szándékú és eredményű lírát, amely a Zrínyiét olyképp folytatja, hogy célon, „irányuláson” kívül is, belül is van, s elementáris képződmény. Hogy az imént a Tóth Árpád „borongó” bronz-lélegzet-szonettjébe sűrűit Berzsenyi-kép valóban a visszafogottsággal jellemezhető-e a leginkább, vagy épp ez a vers-látás a hiteles, mikor „bút” és „juházottságot” tulajdonít a magyar szóknak, melyek oly „kevély oroszlánok”, s a „magány vén barlangján" TANDORI DEZSŐ 1. 528 „Könnyű nyomokban”...?!
